Olvasási idő: 2 perc

Lezajlott 2022. július 11 és 14. között a Középiskolás Program nyári tábora Révfülöpön. A diákok Erdélyből, Kárpátaljáról és Székesfehérvárról érkeztek.

Hétfőn viszonylag későn indult a tábor, mert Kárpátaljáról, illetve Erdélyből sokára értek ide a hallgatók, de a hivatalos tábormegnyitó és egy bőséges vacsora után ismerkedős, csapatépítő játékokkal hozták közelebb egymáshoz a fehérvári és határontúli diákokat.

Kedden reggeli után a vízimentők tartottak előadást a hivatásukról, beszéltek a felmerülő veszélyekről és mutattak be mentési teendőket, illetve technikákat, valamint az érdeklődők megtekinthették a hajójukat és a rendelkezésre álló felszerelést. Utána három csoportban vitáztak a KáPésok. Könnyed, balatoni témákban ütköztették érveiket Pro és Kontra, a Vitaakadémia vitavezetőinek segítségével. A délutáni szabad programon (SUP, vízibicikli, fürdés, társas) Győri Zoltán játékmester, improvizációs színész által vezetett kooperatív játékokon keresztül kerülhettek egymáshoz közelebb a Középskolás Programban résztvevő diákok. Levezetésként vacsora után folytadódott a csapatépítés kötetlenebb keretek között.

Szerdán ökuszimulációs szerepjáték segítségével a start-up vállalkozások világában merülhettek el a diákok, akik az ételpazarlás témakörében dolgoztak ki életképes koncepciókat. Vitorlázás és kirándulás is belefért még az esti sütögetés előtt.

Csütörtökön korán vettek érzékeny búcsút a diákok, hiszen többen messzire utaztak haza, de remélhetőleg sok határokon átívelő barátsággal gazdagodva.