Olvasási idő: 3 perc

Idén decemberben már negyedik alkalommal indul a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Női Közéleti Vezetőképző Programja, amelynek fővédnöke Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. Az ingyenes képzésére azokat a hölgyeket várják, akiknek vezetői ambícióik vannak és már rendelkeznek egyetemi diplomával.

Az országhatáron belül szervezett négy képzési hétvégéből és egy egynapos bevezető alkalomból álló programban a résztvevők előadásokon és készségfejlesztő tréningeken vesznek részt. Ugyanakkor a kéthavonta tartott személyes alkalmak közötti időben is számíthatnak feladatokra: beadandó készítésére, valamint e-learning tananyagok feldolgozására, amelyek az ismereteik bővítését szolgálják. A képzés nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati tapasztalatszerzésre, ezért kiscsoportos projektmunka is vár a résztvevőkre, amelynek során hazai és külföldi szakemberekkel, vezetőkkel és politikusokkal is találkozhatnak. Az előadások egy része angolul hallgatható meg, így a felsőfokú angol nyelvtudás elengedhetetlen a programban való részvételhez. 

„Célunk, hogy praktikus vezetői ismeretekkel vértezzük fel a résztvevőket és olyan közösséget teremtsünk, amely segíti őket a hosszú távú céljaik megvalósításában. Mindemellett a képzés lehetőséget ad arra is, hogy rámutassunk a női vezetők fontosságára, valamint a nők gazdaságra, társadalomra és közéletre gyakorolt hatására”- hangsúlyozta Szabó Katalin, a program koordinátora.

A Női Közéleti Vezetőképző Program minden évben nemzetközi viszonylatban is elismert szakértőket vonultat fel.  A tavalyi előadók között volt például Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, Kiss Rajmund, az MCC Diplomácia Műhely vezetője és Douglas Murray brit író, politikai kommentátor is.

A programra október 23-ig jelentkezhetnek az érdeklődők. A pályázóknak háromkörös felvitelire kell készülniük: az első lépés az önéletrajz és motivációs levél beadása, míg a második körben egy online tesztet kell megoldaniuk, végül pedig a – felvételi követelményeknek megfelelt és legjobb értékelést kapott – jelentkezők egy interjún vesznek részt. 

A képzésről és a jelentkezésről bővebb információ a Női Közéleti Vezetőképző honlapján olvasható. Amennyiben a vírushelyzet nem teszi lehetővé a személyes alkalmak megtartását, a képzés távoktatás formában valósul meg.