Olvasási idő: 1 perc

Egy igazán különleges helyen egy igazán különleges koncerten vehettünk részt. A magyar költészet napjára hangolódva a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Bogányi Gergely Költészet a zenében című előadását hallgathattuk meg a Karmelita Kolostor koncerttermében.

Az este során a lírai hangzáson volt a hangsúly, Liszt és Schubert darabjai csendültek fel. A gondosan kialakított kompozícióban először Schubert dalainak Liszt-féle átiratait hallhattuk, majd Liszt Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak című műve következett, ezt követően Clara Dent-Bogányi közreműködésével Schubert Téli utazás dalciklusából szólaltak meg válogatott darabok, végül Liszt legendáihoz visszatérve Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár zárta a koncertet. Mindezekhez pedig egyedi hangzást kölcsönzött Bogányi Gergely speciálisan megtervezett és kialakított zongorája.

A zenei program, a kivételes helyszín és közösségi élmény ismét felejthetetlenné tette ezt az MCC-s estét.