Olvasási idő: 2 perc

Az MCC Női Közéleti Vezetőképző program (NKV) negyedik évfolyamának 22 résztvevője egy intenzív képzési napon vett részt december 11-én, a tehetséggondozó intézmény Tas vezér utcai központjában. Az eseményre előadásokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel várták a hallgatókat, akik a nyilvános beszéd művészetéről szóló workshopokon is részt vehettek.

Az egész napos tréningen először Sulyok Márton, az MCC Közjogi Műhely  vezetője a jogalkotásról tartott bevezető előadást, majd a témával kapcsolatos kerekasztal-beszélgetésre került sor a többi között Pócza Kálmán, az MCC Alkotmánypolitikai Műhely vezetője és Hajas Barnabás egyetemi docens, kuriai bíró részvételével. A képzési nap második felében Hajdú András, az MCC Politikatudományi Műhely kutatótanára tartott interaktív előadását a különböző politikai rendszerek működéséról, majd Hal Melinda, az MCC Test és Lélek Műhely vezetője beszélt a politikai pszichológiáról. A résztvevők megismerkedhettek az MCC egyik vendégoktatójával, Werner Patzelt professzorral is, aki előadásában Németország és Magyarország kulturális és politikai különbözőségeiről szólt az NKV résztvevőinek. A nyilvános beszéd művészetéről Benkő Vilmos üzletember, az Amerikai Kereskedelmi Kamara volt elnöke tartott workshop-ot a résztvevők számára. Az intenzív képzési napot Szabó Katalin, az NKV program vezetője zárta, aki a képzés kimondott céljait, ütemtervét és elvárásait ismertette.

Az MCC Női Közéleti Vezetőképző programról további részletek: https://mcc.hu/noi-kozeleti-vezetokepzo