Olvasási idő: 2 perc

A májusi rendhagyó MCC Lunch Talks sorozat első előadója Dr. Sebestyén Géza, közgazdász, egyetemi docens, az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetője volt.

Négy egymást követő májusi hétfőn az MCC négy új műhelyvezetőjének bemutatkozó előadására kerül sor. Sebestyén Géza „Így fog meghalni a bitcoin” című előadásában arról beszélt, hogy milyen forgatókönyveket lát a bitcoin jövőjét illetően. 

A rendezvény címéből talán nem nehéz következtetni arra, hogy Sebestyén konklúziója, hogy a bitcoin napjai meg vannak számolva. Ugyanis a hagyományos fizetőeszközökhöz hasonlóan a kriptopénzeknek is megvan a saját életciklusuk. Az azonban nem egyértelmű, hogy mi fogja elhozni a bitcoin halálát. Sebestyén meglátása szerint a (gazdasági) háború és a hiperinfláció is reális forgatókönyv lehet erre, de a legnagyobb esélyét mégis annak látja, hogy a technológia fejlődése, új és jobb alternatívák megjelenése, azaz egyfajta (monetáris politikai) reform fogja megadni a kegyelemdöfést a bitcoinnak.

A rendezvény moderátora Stephen Sholl, az MCC vendégoktatója, valamint Bárdos Dávid, az MCC Közgazdasági Iskola diákja volt.