Olvasási idő: 2 perc

A pszichológia identitásformáló vonatkozásairól volt szó az MCC Őszi Akadémia programsorozat legutóbbi, győri hétvégéjén, amelyre az ország hat városából érkeztek diákok.

Az MCC Pszichológia Iskola által szervezett eseményen olyan témákról volt szó, mint például önazonosságunk összetevői, identitásunk építőkövei vagy a közösséghez tartozás jelentősége. A résztvevők megismerhették például, hogy a lélektan területei és eszközei hogyan visznek közelebb kapcsolataink, közösségünk és saját magunk működésének megértéséhez. A diákok bepillantást nyerhettek a rendszerszemléletbe, a bio-, a pszicho- vagy a szociális emberkép nyújtotta komplexitásba, a történethangsúlyú modellekbe, és a segítség elfogadásának jelentőségébe.

Márky Ádám előadásában az értékalapú döntés került előtérbe, mint fő aspektus. Elhangzott: gyakran azon kaphatjuk magunkat, hogy nem tudjuk eldönteni melyik a helyes út és akarva akaratlanul a pro és kontra érveket a mérlegre helyezve keressük a szent grált. A szakember szerint ez a fajta megközelítés nem mindig vezet a legoptimálisabb megoldáshoz, hiszen gyakran a negatív érzelmek ellenére ki kell tartanunk azon szempontok mellett, amelyek számunkra igazán fontosak. Az eseményen a hazai szakemberek mellett a ghánai teológus, Father Richard is kifejtette gondolatait szociokulturális közegünk identitásformáló hatásairól. Az Őszi Akadémia résztvevői az előadások mellett a győri Bencés perjelséget és templomot is megtekinthették.