Olvasási idő: 2 perc

Súlyos vízhiány, a sporadikus éhínség, valamint olyan természeti katasztrófák, mint a pár évente megismétlődő sáskajárások. Európai emberként nehéz e folyamatokat a maga valóságában érzékelni, azonban nagyon fontos, hogy a fiatal generációk minél hamarabb és minél részletesebben megismerkedhessenek jelen világunk súlyos társadalmi krízishelyzeteivel.

E célt szolgálta június 14-én a győri MCC képzési központ tanév végi előadása, mely során a Migrációkutató Intézet munkatársai, Sayfo Omar és Tóth Klaudia Afrika a Közel-Kelet társadalmi folyamatairól beszéltek. Az eseményen több mint száz gimnazista fiatal vett részt.

Afrikát szokás a legfiatalabb kontinensnek is nevezni, hiszen a népesség korcsoport szerinti megoszlásában – a fiatal halálozásnak és a magas gyermekszámnak köszönhetően – dominál a fiatalok aránya. Mindez arra is következtetni enged, hogy jóval csekélyebb a közép- és időskorú társadalmi csoportok népességen belüli aránya. Afrika és a Közel-Kelet legsúlyosabb krízishelyzete az egyre intenzívebbé váló vízhiány, ami emberek százmillióinak jelent napi szintű létfenntartási problémát. Az ivóvíz nélkülözése egészségügyi és higiéniai katasztrófákat is előidéz, amely a pusztító népbetegségek terjedését is nagymértékben fokozza. Afrika esetében az élelmiszertermelés nehézségeit súlyosbítja, hogy a kevés csapadék mellett néhány évente megismétlődik a sáskajárás jelensége is.

Természetesen a nemzetközi szervezetek és a különféle segélyprogramok nyújtotta humanitárius mentőakciók enyhítenek a problémákon, azonban tartós, megbízható segítséget nem tudnak kieszközölni. Nagyon fontos lenne a helyi lakosság iskoláztatásának támogatása is, így a családtervezési folyamat és az alapvető higiéniai óvintézkedések alkalmazása is szélesebb körben válhatnának ismertté. A sorolt problémák természetszerűleg gerjesztik a migrációs folyamatokat is, melyek a következő évtizedek egyik legfőbb humanitárius válságává fognak alakulni.