Olvasási idő: 1 perc

A tanév végéhez közeledve a lazítás is középpontba került a debreceni junior programban.

Juniorjaink a koordinátorokkal karöltve Debrecentől néhány kilométerre, egy szabadtéri paintball pályán szálltak harcba egymással és a felállított akadályokkal. A hagyományos játék mellett különböző mini versenyekben is kipróbálhatták magukat a résztvevők. A nagy meleg sem szegte kedvét a fiataloknak, izgalmas küzdelem alakult ki a harctéren. A játékvezetők a szakmai tanácsok mellett egy rögtönzött önvédelmi képzést is prezentáltak a jelenlévőknek. Nagyon jó hangulatban telt el az egész nap, melynek eredményeként az eddigieknél is jobban összekovácsolódott az évfolyam. A jól megérdemelt vakáció után pedig újult energiával, feltöltődve vághat neki mindenki a következő MCC-s tanévnek!