„A fájdalom csak átmeneti, a siker örök” - A Liu testvérek a miskolci MCC-ben

A nagy érdeklődésre való tekintettel ezt a rendezvényt a központunk udvarán tartottuk meg, hogy minél többen beférjenek, és találkozhassanak az olimpiai bajnokokkal. Sok kisgyerek és ifjú korcsolyázó ült a nézők soraiban, akik azért jöttek, hogy megtudják, mi a titka annak, hogy valaki ilyen sikeres, világszínvonalú sportoló legyen.

A szüleik mindig is szerették volna, hogy sportoljanak – mesélik a testvérek a kezdetekről –, és éremesélyesként álljanak majd egy világversenyen, ezért sok áldozatot hoztak értük. Még arra sem sajnálták az energiát és a pénzt, hogy kivigyék őket Kínába – édesapjuk szülőhazájába –, hogy ott megkapják a megfelelő felkészítést. Amikor kisgyerekként elmentek az első jeges edzésre, nem tűnt ki, hogy ilyen tehetségesek, de a kitartás, a küzdelem meghozta a gyümölcsét.

Az soha nem fordult meg a fejükben, hogy abbahagyják a sportot – mondják –, hiszen fontos volt, hogy egészségesek legyenek, de az élsportot már többször be akarták fejezni, mert sokszor nagyon nehéz reggel korán felkelni, úgy, hogy tudod, nyolc órán keresztül edzeni fogsz. De nem csak lelkileg nehéz az élsport, fizikálisan is megterhelő két órát folyamatosan a jégen tölteni, vagy egy hosszabb szünet után újra felhúzni a korcsolyát, ami – annak ellenére, hogy egyedileg, nekik készült – bizony újra és újra feltöri a lábukat.

Vannak nagyon nehéz napok – vallja be Shaolin –, de, ha az edzéseken nem fáradsz el, akkor a versenyen fogsz – teszi hozzá. Ilyenkor tudja, a holnap jobb lesz, a rossz majd elmúlik, hiszen „a fájdalom csak átmeneti, de a siker örök”.

„Mi szerettünk volna a példaképek lenni”

Motiváció nélkül nem lehet ilyen szintre eljutni – vallják mindketten –, és ők példaképek akartak lenni, elérni azt, amit sok-sok éven át nem sikerült még senkinek.

„Látsz egy óriási nagy csövet, amiben benne vannak az eredmények, és minél közelebb kerülsz az olimpiához, egyre szűkebben látsz ezen a csövön, és a végén már csak a versenyre koncentrálsz” – mondja Shaolin. Persze ez sok áldozattal, lemondással jár, hiszen nem mehetsz el szórakozni, amikor a többiek mennek, de szeretned kell magad annyira, hogy megtedd azokat a dolgokat, amik szükségesek ahhoz, hogy ide eljuss. „Azért csinálom ezt a sportot, mert szeretem, és nem azért, hogy olimpiai bajnok legyek” – vallja Shaolin, és hozzáteszi, a sport szeretete nélkül nem lehet eredményeket elérni.

„Én úgy keltem fel aznap, hogy olimpiai bajnok leszek”

Shaoang érezte Pekingben, amikor felkelt az 500-as futam előtt, hogy ez az a nap, amikor ő olimpiai bajnok lesz, és így is állt a rajtvonalhoz. Azt is megtudtuk tőle, hogy nem szokott izgulni a futamok között – talán csak az elsőnél –, és mivel olyan sokat versenyeznek, mindez egyfajta rutinná válik. Nagyon kevés pihenőidő van a futamok között, és ez nagyon meg tudja erősíteni a versenyzőt, mert oda kell állni a következő futamra, nincs idő az izgulásra, menni kell. Itt csak akkor van esélyed, ha mentálisan felkészült vagy – mondják.

Amikor Shaolin a pekingi olimpián történt kizárásáról beszél, ugyanúgy megtapsolja a közönség, mint amikor öccse aranyérme kerül szóba, hiszen mindenki értékeli a hihetetlen teljesítményt és azt a sok munkát, ami mögötte van.

„Megrázod magad, és felállsz”

Sok minden fejben dől el – állítják a testvérek. A sportolónak meg kell tanulnia, hogyan kell veszíteni, bár Shaoang szerint a sikert sokkal nehezebb volt feldolgozni, mint a vereséget.

A szerencsés sportolók megtanulják, hogyan kell nyerni, de a sok sportolóból csak egy-egy tud a dobogóra állni, annak ellenére, hogy mindenki sokat készül a versenyekre. A szurkolók csak a pár másodperces futamot látják, de sok szakember segítsége kell ahhoz, hogy sikeres legyen egy sportoló, egy komplett csapat áll mögöttük, akik támogatják őket, „a nap végén viszont neked kell magad fejben helyre tenni, neked kell újra és újra felállni” – mondja Shaolin. Most is ez a helyzet, hiszen amikor kizárták, el sem akarta hinni, borzasztóan nehéz volt megélnie – vallja be –, sőt, még ma sem érti, miért ez a döntés született. Ennek ellenére nagyon motivált, és meg alkarja mutatni 2026-ban, hogy benne van az aranyérem lehetősége.

„Ha együtt korcsolyázunk, akkor az ellenfelek tartanak tőlünk”

Bár egészséges rivalizálás van közöttük, de soha nem tekintették egymást ellenfeleknek, sőt, a szabályokat betartva, mindig segítik egymást verseny közben. 2015-ben, amikor odaálltak, és egy nagyon kemény futamot csináltak meg együtt, attól fogva tudták, hogy ha együtt korcsolyáznak, akkor az ellenfelek jobban tartanak tőlük – mondja a két testvér.

Mindketten azt állítják, egyikük sem babonás, Shaolin azért meg szokta simogatni a szemöldökét a rajt előtt, Shaoang pedig „kényelemből” mindig a bal lábára húzza fel először a korcsolyát – tudtuk meg tőlük.

„Mindenki számít ránk”

Bár már felértek a csúcsra, szerintük sok minden van még, amit ebben a sportban el lehet érni, és van még motivációjuk. Úgy érzik, nagy teher van a vállukon, de az is erőt ad nekik, hogy mindenki számít rájuk. Természetesen készülnek a következő világversenyek megmérettetéseire, és nagy terveik vannak a jövőt illetően, szeretnének újabb aranyérmeket hazahozni.

Útravaló

A rendezvény végén, a közönség soraiban ülő egyik kisiskolás korcsolyázó kérdésére, miszerint hogyan lehet valakiből ilyen sikeres élsportoló, azt az útravalót adták válaszul: a legfontosabb, hogy mindenki menjen és tapasztaljon, és ne adja fel soha a harcot, mindegy hányszor kell újra felállni.