Olvasási idő: 4 perc

A Covid-járvány idején a karantén, a bezártság olyan krízishelyzet volt mindannyiunk számára, amely hatással volt ránk és a párkapcsolatainkra is – megterhelő volt fizikailag, anyagilag, lelkileg. Míg egyesek örömként, ajándékként élték meg az állandó együttlétet, másoknak tönkrement a kapcsolata. Mihalec Gábor pár- és családterapeutával arról beszélgettünk a miskolci MCC Szülők Akadémiája előadásán, mi teszi olyan ellenálóvá kapcsolatainkat, hogy egy ilyen helyzetben is stabilak tudjanak maradni.

Mihalec Gábor a csaknem 1300 fő bevonásával készített karanténkutatásának tanulságait osztotta meg velünk, amelyben azt vizsgálta, mi a különbség a válsággal sikeresen megküzdő párok és azok között, akiknek kapcsolata a nyomás hatására elindult a lejtőn.

A terapeuta szerint hét alapvető dolog – „7 kulcs egy karikán” – elengedhetetlen ahhoz, hogy egy konfliktushelyzetben egy párkapcsolat stabil maradjon.

A legfontosabb – amit a férfiaknak is meg kell tanulniuk –, hogy ki tudjuk fejezni az érzelmeinket – állítja a szakember. Azokban a családokban, ahol a családtagok tudnak az érzelmeikről beszélni, ott közelebb állnak egymáshoz, nagyobb az összetartás, még akkor is, ha negatív érzelmekről beszélnek. De hogy csináljam? – teszik fel sokszor a férfiak a kérdést, hiszen őket nem így nevelték. Ők azt tanulták, ne mutassák ki az érzelmeiket, főleg a fájdalmaikat ne. A szakember szerint azonban ezt is meg lehet tanulni.

A másik nagyon fontos „kulcs”, hogy tudjunk higgadtak maradni, még konfliktusok esetében is. Egy olyan krízishelyzetben, mint egy világjárvány, sokszor felhatalmazást adunk magunknak a negatív viselkedésformára – akár még agresszióra is –, és nehezen tudunk nyugodtak maradni, ami pedig nagyon fontos lenne – hangsúlyozta Mihalec Gábor. Le kell tudnunk „csendesedni”, mert ha én nyugodt vagyok, az hasonló viselkedést vált ki a másikból is, akár egy éles, vitás helyzetben is.

A párkapcsolatok stabilitásához nélkülözhetetlen a szexuális gyöngédség kifejezése is – állítja a terapeuta –, ugyanúgy, mint az érzelmi elérhetőség, ami azt jelenti, a másik öröme vagy fájdalma engem is ugyanúgy megérint. Megfigyelése szerint, ahol a családtagok érzelmileg elérhetőek egymásnak, ott a kapcsolatok felfelé ívelnek. Vannak szeretet-illatú és félelem-illatú otthonok – mondja –, és természetesen nem mindegy, hogy melyikben éljük meg mindennapjainkat.

Talán sokan nem is gondolnák, de az otthoni rendezettség és ápoltság is hozzájárult a Covid-időszakban a kiegyensúlyozott kapcsolathoz. Azok a párok, akik tiszta környezetben, napirendhez igazodva élték meg az otthon töltött napokat, és odafigyeltek a külsejükre is, könnyebben átvészelték a bezártságot.

Nem csak a fizikai és lelki tényezők voltak persze hatással a párkapcsolatokra a krízishelyzetben, de a pénzügyi stabilitás is befolyásolta, meghatározta a mindennapokat. A család is úgy működik, mint egy gazdasági szervezet, kell, hogy legyenek tartalékai – mondta a Mihalec Gábor, akinek kutatásaiból is kiderült, azokban a családokban, ahol a pénzügyi működés egyik hónapról a másikra történik, kimutathatóan több alkoholt fogyasztottak, vagy agresszívak lettek.

Utolsó, hetedik „kulcsnak” a reményfaktort tartja. Terapeutaként azt látja, hogy azok a párok és családok, akik a bajban a látható korlátokon túl tudtak nézni, bele tudnak kapaszkodni valakibe vagy valamibe, azok kapcsolatilag is jobban vizsgáztak a teszten. Fontos tehát a hit – bármit is jelentsen az valakinek –, mert a reménytelennek tűnő helyzetekben is erőt ad, és megerősíti a kapcsolatokat is.

A rendezvény végén még jó néhány kérdést intéztek a jelenlévők a szakemberhez, hiszen ez a téma mindenkit érint, azt is, aki jól működő kapcsolatban él, de azt is, aki éppen nehézségekkel küzd. A szakember útravalóként mindenkinek azt tanácsolta, ha hosszú távon jól működő kapcsolatra vágyunk, soha ne hagyjuk, hogy a párunk unatkozzon mellettünk.