Olvasási idő: 3 perc

Maróth Miklós volt az idei Diplomaosztó díszvendége.

2017. június 14-én került sor az MCC idei diplomaosztójára. Az eseményen a szakirányos és a Vezetőképző programok diplomáinak átadására került sor, beszédet mondott Maróth Miklós Széchenyi-díjas klasszikafilológus is.

Tombor András, a Mathias Corvinus Collegium alapítója és Maróth Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia állandó tagja, egyben az intézmény első igazgatója is beszédet mondott a szerdán megrendezett, az MCC Somlói úti épületében tartott diplomaosztó rendezvényen.

Az MCC-t alapító Tombor beszédében az intézmény minden elvárást felülmúló növekedéséről beszélt, mely mind a privát szféra, mind az állam hathatós támogatásával jöhetett létre. Tombor úgy fogalmazott, ez egy kegyelmi időszak, melyet feltétlenül ki kell használni és mely „reméljük sokáig tart.” Méltatta az általános iskolásoknak szóló Fiatal Tehetség Program (FIT) bővülését, a Középiskolás Program (KP) minden eddiginél nagyobb létszámát, és a határon túli honfitársainknak MCC-s képzést nyújtó Kolozsvári Programot. Szerinte a kollégium bentlakói közötti 183 felsőfokú nyelvvizsga, az OTDK díjak és az MCC-s csapatok nemzetközi versenyeken elért teljesítménye is az intézmény magas szakmai színvonalát bizonyítja.

Ezután Maróth Miklós akadémikus beszédére került sor, aki Arisztotelész gondolataival bocsátotta útjukra a diplomát szerzett fiatalokat. Beszédében kifejtette, az ideális közösséget Arisztotelész szerint az arra született, képzett tudósok vezetik. Maróth szerint pedig az MCC célja is ugyanez: a legtehetségesebbek, a vezetők képzése. Felmerülhet azonban a kérdés, szükség van-e egyáltalán elitképzésre – az ismert klasszikafilológus szerint viszont tudomásul kell venni, hogy minden országnak van elitje, innentől a feladatunk, hogy „az elitet felkészítsük feladatai elvégzésére”.

Az eseményen beszédet tartott Fülöp Ádám, aki a Vezetőképző Programban szerzett diplomát. Ő úgy tartja, három fő dolog van, mellyel egy MCC-s képzése során gazdagodhat. Mindenekelőtt egy erős és összetartó, valóban professzionális közösség tagja lehet; továbbá olyan inspiráló közegben folytathat szakmai munkát, mely mindig és mindenben a legjobb akar lenni; végül pedig ha elég kitartóan dolgozik, meglátja majd a kemény munka gyümölcsét.

Illés Gergő
Forrás: mandiner.hu