Olvasási idő: 3 perc

"Változatos feladatok, intelligens, kommunikatív társaság, a felvételi fogalmával számomra mindaddig összeegyeztethetetlen hangulat"

 A Mathias Corvinus Collegium felvételt hirdet Jog szakirányára, első-és másodéves, Budapesten tanuló nappali tagozatos hallgatók részére.

 A jog szakirány koncepcióját számos tehetséges munkatársa segítségével Sólyom László tanár úr dolgozta ki. Az alapító atyák a következő problémákra kerestek gyógyírt a curriculum megalkotásakor:

  • a jogi egyetemi képzés túlzottan jogszabályközpontú;
  • a joghallgatók általános jogi tudása csekély és nem alapos;
  • a jogszabálycentrikus oktatás ellenére a képzés nem problémaközpontú, abból teljesen hiányzik a gyakorlati oldal.

 Milyen előnyökkel és követelményekkel jár a collegiumi tagság?

 A Collegiumba felvételt nyert hallgatók számára térítésmentesen biztosítjuk elismert hazai és nemzetközi előadók bevonásával megvalósuló szakmai és jelenleg hat féle nyelvi képzésen való részvételét.

 Hallgatóink a szakirányos képzés keretében, heti rendszerességgel 2-3 szakmai kurzust hallgatnak, emellett korlátlan számú választható nyelvi órát vehetnek fel. Oktatott nyelvek: angol, német, francia, orosz, spanyol és japán. Collegistáink a képzési program ideje alatt, projektek aktív résztvevőjeként sajátíthatják el, a projektmenedzsment eszköztárát és módszereit.

 A sikeres felvételit teljesítő hallgatók a Collegium Gellért-hegyi épületében, kétágyas szobákban nyernek elhelyezést, melyhez internet, terasz, zuhanyzó és mellékhelyiség tartozik.

 Diákjaink egy összetartó és értékteremtő közösség tagjaivá válhatnak.

 Jelentkezni a felveteli"KUKAC"mcc"PONT"hu e-mail címen lehet az alábbi dokumentumok elküldésével:

  • Amerikai típusú önéletrajz 
  • Tanári ajánlás
  • 3 oldalas esszé

 Jelentkezési határidő: 2017. március 13. éjfél (az e-mail elküldésének dátuma)

 A felvételi eljárás 3 részből áll.

 I. Házi dolgozat

 3 oldalas esszé az alábbi témák valamelyikéből:

  1. Hogyan alakulna Európa, ha újra összeállna az Osztrák-Magyar Monarchia?
  2. Szükség van-e választójogi cenzusra?
  3. Biztos, hogy a demokrácia a leghatékonyabb rendszer?

 A formai kritériumok a következők: 3 oldal 12-es Times New Roman betűtípussal sorkizárt igazítással.

 A házi dolgozat elkészítése a jelentkezés feltétele, ezért annak leadási határideje (e-mailben való elküldése) a jelentkezési határidővel megegyezően 2017. március 13. éjfél.

 II. Írásbeli-szóbeli felvételi

 A felvételi időpontja: 2017. március 20–21.

III. Tábor

 A felvételi eljárás befejező része a Jog szakirány hagyományos felvételi tábora, amelyre a legjobban teljesítő hallgatók kapnak meghívást.

 A tábor időpontja, helyszíne: 2017. március 24–25.

 A megírt teszteket a Collegium kiértékeli, de azokat csak a felvételi eljárás során használja föl. A tesztek a felvételi dokumentáció részét képezik, így azokat a hallgató tanulmányainak befejezéséig megőrzi.

 A jelentkezés után a további szükséges információkat e-mailben küldjük!