"Köszöntsük a rejtőző kincseket!
A meg nem értetteket. A sorból kilógókat. A tömegben is magányosakat.
A nem szokványos gyerekeket és felnőtteket. Akik másképp látják a dolgokat.
Akik sok terhet cipelnek a hátukon. Akik művészek leges-legbelül.
Akik valami olyat adnak a világnak, amit nem tudunk megmagyarázni, hogy micsoda.

Akik körül ott van a varázslat.
Akiknél ott van a kulcs.

Mások szerethetik őket, ellenkezhetnek velük, dicsérhetik vagy épp pellengérre állíthatják őket. Amit viszont nem tehetnek meg, hogy figyelmen kívül hagyják őket. Míg néhányan a furát, bolondot, flúgost, különcöt látják bennük, mi zseninek és csodának tartjuk őket.

Mert akik eléggé bátrak és furák ahhoz, hogy elhiggyék: meg tudják változtatni a világot…
… azok tényleg meg is teszik."

 

Vámos Robi 2012-ben végzett DIADAL coach-ként. 2016 óta folyamatosan látogat iskolai osztályokat rendhagyó rajzóráival. Több mint 500 osztályban szerzett tapasztalattal a háta mögött, spontán tartja meg ezeket a rajzos interaktív foglalkozásokat. Eszközei elsősorban rajzosak-vizuálisak, saját módszertannal és eszköztárral dolgozik, melyek mind-mind a gyerekektől kapott tapasztalaton alapulnak. 2016 óta foglalkozik a gyermekek és gyermeklelkű felnőttek önbizalom építésével.


Az eseményen történő részvétel ingyenes, azonban minden esetben regisztrációhoz kötött.

A programváltozás jogát fenntartjuk.

Regisztráció: https://feliratkozas.mcc.hu/hu/mcc-pecs-nyitott_szulok_akademiaja_batran

A regisztráció határideje: 2022. május 10. (kedd) 17:00 óra

További információ: pecs@mcc.hu

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!