Az első év sikere után nagy örömmel indítjuk el az Erdélyi Politikai Iskola második évfolyamát.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) partnerségben a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) tavaly kezdeményezett képzése 2018. október 19-én folytatódik. A jelentkezéseket szeptember 30-áig várjuk azoktól az érdeklődő fiataloktól, akik felelősséget éreznek a helyi magyarságért, és hosszú távon saját közösségük alakítói és véleményformálói kívánnak lenni. Az ingyenes képzés célja továbbra is gyakorlatias politikai ismeretekkel ellátni a résztvevőket. Az iskola tagjai a képzés során betekintést nyerhetnek a politikai pártok és kampányok működésébe, a közösségépítés folyamatába, a közvélemény-kutatás módszertanába, vezetői készségeiket pedig tárgyalástechnikai, retorikai és prezentációs tréningeinken fejlesztik. A program kiváló lehetőséget nyújt azok számára, akiknek a pártpolitika működésének megértése segíti közösségi tevékenységük, vállalkozásuk vagy munkájuk kiteljesítését, de azok számára is, akik politikusi karriert kívánnak befutni. A jelentkezésről és a képzés részleteiről ITT olvashatók további részletek.