A Japán-USA-Kína viszonyrendszer a kapcsolatok 1970-es években megtörtént normalizálódása óta nagymértékű gazdasági növekedést eredményezett minden érintett számára. Ez a gazdasági együttműködés ugyan még ma is motorja a növekedésnek, azonban az éleződő amerikai-kínai konfrontáció a biztonságpolitika, valamint a kereskedelmi és technológiai verseny területén egyre nagyobb árnyékot vet erre a viszonyrendszerre. Jelen pillanatban a kapcsolatok újraformálása zajlik, melyet a három szereplő különböző stratégiáival írhatunk le. Kína a belföldi piac megerősítésére helyezi a hangsúlyt a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fenntartása mellett, melyre gyakran hivatkoznak egyfajta „kettős keringésként” is. Az USA saját vezető szerepének megtartása érdekében előtérbe helyezi a versenyt, az együttműködést és a vetélytársakkal szembeni ellenállást. Japán a maga középhatalmi státuszával pedig megpróbál úgy egyensúlyozni, hogy biztonsági aspektusok végett az amerikai szövetségét erősíti, viszont ezzel egyidőben a kínai oldal felé elmélyíti gazdasági kapcsolatait, a kérdés, hogy ezt hosszútávon fenn lehet-e tartani ezt a stratégiai autonómiát.

Előadó:

  • Stephen Nagy, nemzetközi kapcsolatok szakértő, a Tokiói Keresztény Egyetem Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének docense. Fő kutatási témái közé tartozik többek között a kelet-ázsiai régió gazdasági, politikai, valamint biztonsági aspektusai is.

A rendezvényen a beszélgetőpartner:

  • Fodor György, középiskolai pedagógus, nyelvész

A rendezvényen Japán ételkóstolóval várjuk kedves vendégeinket!

Az előadás angol nyelvű, de tolmácskészüléket biztosítunk!


Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A részvétel regisztrációhoz kötött: mittag.monika@mcc.hu