Erdélyi Politikai Iskola

2022. 04. 02. 9:38
Erdélyi Politikai Iskola
Hír

Bukarestben tartott képzést a jövő közösségi vezetőinek az Erdélyi Politikai Iskola

Bukarest
Tartalmas négynapos képzésen vettek részt Bukarestben az Erdélyi Politikai Iskola diákjai március 26–29. között. Az érdekes előadások mellett parlamenti és nagykövetségi látogatások, politikusokkal való találkozások, beszélgetések gazdagították a programot.
2021. 11. 23. 13:47
Erdélyi Politikai Iskola
Hír

Budapesten tartották az Erdélyi Politikai Iskola második képzési hétvégéjét

November 20. és 22. között tartották meg az Erdélyi Politikai Iskola második képzési hétvégéjét, melynek helyszíne ezúttal Budapest volt.
2021. 10. 18. 10:52
Erdélyi Politikai Iskola
Hír

Megkezdte tanévét az Erdélyi Politikai Iskola

Az első képzési hétvégével megkezdődött a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Erdélyi Politikai Iskola immáron ötödik tanéve. A Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) 2017-ben közösen elindított program célja, hogy az erdélyi magyar fiatalok az anyaországon kívül is hatékonyan képviseljék a magyar közösségek értékeit és érdekeit a helyi közéleti ügyekben.
2021. 08. 18. 14:45
Erdélyi Politikai Iskola
Hír

Szeptember közepéig lehet jelentkezni az Erdélyi Politikai Iskolába

Az Erdélyi Politikai Iskola képzéssorozat ötödik évfolyama indul októberben, amelyre olyan 18-36 év közötti erdélyi magyar fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a politika iránt és hosszú távon saját közösségük alakítói, véleményformálói kívánnak lenni.
2021. 07. 05. 12:27
Erdélyi Politikai Iskola
Hír

Diplomát kaptak az Erdélyi Politikai Iskola végzősei

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) keretein belül működő Erdélyi Politikai Iskola 17 hallgatója vehette át oklevelét az intézmény hétvégi diplomaosztó ünnepségén. Az eseményen részt vett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki hangsúlyozta: az oklevél jó ajánlólevelet jelent azok számára, akik érdeklődnek a közélet iránt és magyarként részt akarnak venni a közéletben, akár a határokon innen, akár azokon túl.
2021. 05. 12. 9:07
Erdélyi Politikai Iskola
Hír

Az Erdélyi Politikai Iskola negyedik évfolyamának harmadik képzési hétvégéjét tartottuk meg 2021. május 7. és 9. között.

Litkei Máté János a Klímapolitikai Intézet igazgatója előadásával indult a három napos képzés.
2020. 10. 19. 11:20
Erdélyi Politikai Iskola
Hír

Erdélyi Politikai Iskola – elstartolt a negyedik évfolyam

2020. 10. 19. 10:23
Erdélyi Politikai Iskola
Hír

Transylvanian Political School - the fourth grade has started