Olvasási idő: 3 perc

A drogfüggőség és szenvedélybetegség nem csak az egyén problémája, hanem az egész társadalmat érintő kérdés, mert bűncselekményekhez, balesetekhez, a közbiztonság általános romlásához és tragédiákhoz vezet, emellett a függők gyógykezelését is a társadalom fizeti meg – hívta fel a figyelmet a miskolci MCC-ben tartott előadásában Haller József, a Drogkutató Intézet igazgatója, az MCC Neurobiológiai Műhelyének vezetője.

„A drogok nem azért addiktívak mert jók, hanem mert megbolygatják az agyat. Hogy mennyire leszünk függők tőle, azon is múlik, milyen irányba tolja el az agyműködést” – mondta el bevezetőjében Haller József professzor, aki előadásában arról beszélt, mit adnak és mit vesznek el a drogok a használóktól és a körülöttük élőktől.

Európai fiatalok körében végzett felmérések szerint a drogok kipróbálásának okainál a kíváncsiság, a barátok hatása, illetve a kalandvágy áll az első helyeken, és csak utána jönnek a családi problémák. Számos tévhit él a droghasználattal kapcsolatban, az egyik, hogy a mélyszegénységben élők között van több alkohol-, illetve drogfüggő. A különböző élethelyzetekben élők más-más okból nyúlnak tudatmódosító szerekhez – van, akinek menekülés, másnak kísérletezés– emelte ki a professzor.

A szakember a drogok fő típusait is bemutatta, és arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek – a nyugtatók, az élénkítők, vagy a hallucinogének – bár más-más hatással bírnak a használóra, de ugyanolyan veszélyesek. Haller József azt is elmondta, nem a drog erősségétől függ, hogy milyen könnyen alakul ki függőség, és bemutatta azt a folyamatot is, hogyan lesz valaki alkalmi fogyasztóból szenvedélybeteg.

És hogy mit vesznek el a drogok?

„A drog ad egy eufóriát, de cserébe elveszi a génjeinket, az agyunkat, az életünket” – hívta fel a figyelmet a professzor. A függőség átalakítja az emberi kapcsolatokat: a függő kilép a társadalomból, és egyetlen célja van, hogy megszerezze az „anyagot”. Nincs munkahelye, mert nem tudja ellátni a feladatait, nincsenek barátai, csak a drogos társak. A szenvedélybetegnek pedig már pszichiáterre is szüksége van, mert az idegrendszere súlyosan károsodott.

A drog és társadalom kapcsán Haller József hangsúlyozta, nemcsak a közvetlen környezetére, de a szélesebb társadalomra is kihat, ha valaki drogfüggő, hiszen a kezelésük, gyógyításuk árát a társadalom fizeti meg.

A drogok legalizálásának problémáját a professzor egy megrázó kisfilmen keresztül mutatta be, amely jól érzékelteti, milyenné váltak azok az amerikai nagyvárosok, ahol engedélyezett a drogfogyasztás.