"Hallgatóink tollából"

Z06_2344.jpg

Brain Bar

„A Brain Bar fesztiválon a Vezetőképző Akadémia diákjaiként lehetőséget kaptam egy beszélgetés moderálására. A meghívott előadó nem más, mint dr. Tilesch György volt, aki már évek óta foglalkozik a mesterséges intelligenciával, annak társadalmi hatásait, a szabályozási környezet alakulását/alakítását és stratégiai vonzatait fókuszba véve. Informatikus létemre engem ért a szerencse, hogy megkeressenek ezzel a kiváló lehetőséggel. Mivel addig még sosem csináltam ilyet -pláne 70-80 ismeretlen ember előtt- napokat izgultam végig a beszélgetésre készülve. Találkozva Györggyel és végül a színpadra lépve azonban elillant minden idegességem, és elkapott az élmény. A visszajelzések alapján egy lebilincselő beszélgetést sikerült összehoznunk, és nagyon hálás vagyok a lehetőségért, hogy megismerhettem Györgyöt, és komfortzónámból kilépve kipróbálhattam magam egy ilyen helyzetben is.” – a Brain Bar fesztiválról


Kick-off tábor

„A kick-off tábor során 15 ismeretlenből egy igazi csapattá formálódtunk. A számos szakmai és csapatépítő program folyamán lehetőségünk nyílt egymás gondolkodásának megismerésére, ami jó kiinduló pontot adott a program egészére, hiszen mind más háttérrel rendelkezünk.” – a Vezetőképző Akadémia évnyitó kick-off táboráról


Complexity Thinking

„Így tét nélkül tanulhattunk a hibáinkból, hogy éles helyzetben már megfelelő céltudatossággal előzhessük meg a gyakorlati problémákat.” – Nigel Thurlow Complexity Thinking témájú workshopjáról


Dynamis

„A beszélgetés rendkívül hasznosnak bizonyult az Akadémia diákjai számára, hiszen életközeli példát láthattak a vállalati értékek megvalósulására. Egy valós esettanulmány kapcsán láthattak bele, hogy a vállalati alapértékek ideális esetben hogyan vannak kapcsolatban a szervezet jövőképével, küldetésével és világosan megfogalmazott elveivel.” – a washingtoni tanulmányút keretében megvalósult Dynamis-nál tett látogatásról


Hunting Territory

„Az ő kezeik alatt a diákok interaktív csoportmunkák és elemzések révén fedezték fel a módszerben rejlő potenciált, amely tapasztalathoz a későbbiekben vezetőként is bátran visszanyúlhatnak majd.” – a Hunting Territory workshopról


Thai Innovation Agency

„Számomra nagyon motiváló volt látni, hogy egy biztos cél, a thai innováció felpörgetése mekkora hajtóerőt biztosít a szervezet számára, és hogyan gondolkozik a NIA nagyban, az egész ökoszisztémát összehangolva, más államok kormányaival is összefogva az értékteremtő újításért.” - a bangkoki tanulmányút keretében megvalósult Thai Nemzeti Innovációs Ügynökségnél tett látogatásról


Libri

„A beszélgetés során egy olyan vezetőt ismerhettünk meg aki sikerei ellenére is alázatos tudott maradni, amellyel példaként szolgálhat mindannyiunk számára. Közvetlensége és nyíltsága pedig segített nekünk átlátni a nagy felelősséggel járó üzleti élet előnyeit és hátrányait.” -  a Balogh Ákos Libri-Bookline Zrt. többségi tulajdonosánál tett látogatásról


Fligby

„Újabb tapasztalatokkal és nagy lelkesedéssel vágunk bele a következő körbe, hiszen a játékos tanulás a legjobb módja a szárnypróbálgatásnak, ahol komoly tét nélkül tehetjük próbára magunkat és fejlődhetünk egy támogató közegben." - a FLIGBY szimulációról


Nokia

„A vezetés kapcsán az egyik legértékesebb útravalónk az volt, hogy időnként nincs szükség vezetésre, sőt akár hátráltató is lehet. Ezt két gyakorlati játékkal szemléltették nekünk a workshoptartók.” – a helsinki tanulmányút keretében megvalósult Nokiánál tett látogatásról


Jelentkezem az Akadémiára

Jelentkezem a Programba