Budapest Lectures

9/14/22, 7:36 AM
Budapest Lectures
News

Kiszámíthatatlan időszak jön a befektetések területén is

A mai változó pénzügyi világ útvesztőiben próbáltak eligazodást adni azok a szakemberek, akik részt vettek az MCC keddi kerekasztal-beszélgetésén. Az eseményen Derek Horstmeyer, a George Mason Egyetem pénzügyi professzora, Kadocsa Péter, az AEGON Asset Management vezérigazgatója és Oláh Márton, a Diófa Asset Management Igazgatósági tagja egyaránt azt hangsúlyozták, hogy az elmúlt hónapok legfőbb tanulságaként még a legváratlanabb helyzetekre is gondolni kell, ha pénzügyeinkről van szó.
9/12/22, 11:11 AM
Budapest Lectures
News

Folytatódott a Budapest Lectures

Budapest
A 21.századi médiaplatformok működésébe nyerhettek betekintést azok az érdeklődők, akik részt vettek a Mathias Corvinus Collegium által szervezett Budapest Lectures rendezvénysorozat őszi szemeszterének nyitó programján. Az MCC Tas vezér utcai központjában tartott kerekasztal-beszélgetésen Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója, a Mandiner főszerkesztője; Sohrab Ahmari, a Compact magazin alapítója és főszerkesztője és Jacek Karnowski, újságíró, a Sieci hetilap főszerkesztője mondák el a témával kapcsolatos gondolataikat. Az eseményt Kálnoky Boris, az MCC Média Iskola vezetője moderálta.
6/15/22, 11:19 AM
Budapest Lectures
News

A NATO és az európai integráció jövőbeli kilátásai az északi bővítés tükrében

Budapest
A Budapest Lectures legutóbbi vendége Hilmar Þór Hilmarsson professzor volt az izlandi Akureyri Egyetemről, aki a NATO tervezett északi bővítéséről, illetve az európai integráció jövőjéről beszélt.
5/24/22, 7:31 AM
Budapest Lectures
News

Merre tart Ausztrália?

Budapest
A Budapest Lectures legutóbbi vendége a fővárosban tartott CPAC nemzetközi konferenciáról érkezett.
máj
19,
2022

máj
19,
2022

5/18/22, 7:00 AM
Budapest Lectures
News

Űripar: Az EU geopolitikai aduásza?

Budapest
Az MCC Budapest Lectures rendezvénysorozatának legutóbbi alkalmával az Európai Unió világűrrel kapcsolatos stratégiáját tekintette át Ugo Celestino, az Európai Bizottság űrkutatásért és innovációért felelős szakpolitikai tisztviselője, valamint Dr. Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos.
5/13/22, 11:31 AM
Budapest Lectures
News

A Japán-Kína paradoxon

Budapest
A Budapest Lectures legutóbbi vendége egyenesen Tokióból érkezett hozzánk. Stephen Nagy, aki magyar felmenőkkel is rendelkezik, de kanadai állampolgár, immáron több évtizede foglalkozik a kelet-ázsiai régióval a térség számos országát megjárva.
máj
16,
2022

5/6/22, 4:03 PM
Budapest Lectures
News

Vallás mint identitásképző erő – James Orr tartott előadást az MCC-ben

Budapest
Milyen aspektusok mentén képes a vallás befolyásolni egy társadalom szerkezetét és kultúráját? Erről beszélt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Budapest Lectures rendezvényén James Orr, a Cambridge-i Egyetem adjunktusa, akinek vallásfilozófiai, politikai-teológiai témakörökben született írásai erős hatást gyakorolnak a mai szociológiai viszonyokra.
4/25/22, 2:34 PM
Budapest Lectures
News

A Trump-éra Fehér Háza belülről

Budapest
A Budapest Lectures legutóbbi vendége Jon Decker, amerikai újságíró volt, aki több, mint 25 éve dolgozik a Fehér Ház tudósítójaként. Előadásában többek között megosztotta legfontosabb tapasztalatait, illetve legkiemelkedőbb élményeit, melyekben a Washington D.C.-ben eltöltött évtizedei alatt volt része. Az esemény központi témájaként szolgált továbbá Donald Trump elnöksége a kulisszák mögött.
ápr
21,
2022

4/8/22, 10:49 AM
Budapest Lectures
News

A tudósító elsődleges feladata a valóság bemutatása, nem a morális értékítélet

Budapest
A Budapest Lectures legutóbbi vendége Patrick Bishop, brit író, hadtörténész volt, aki több mint 20 éven keresztül aktívan tudósított különböző háború sújtotta régiókból.
2/17/22, 7:20 PM
Budapest Lectures, Conferences, Publishing
News

Milyen értékek mentén neveljük gyermekeinket? - Óriási siker a 2022-es MCC Budapest Summit

Budapest
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) óriási sikerrel zárta nagyszabású nemzetközi konferenciáját, az MCC Budapest Summitot, mely arra a kérdésre keresi a választ: milyen értékek mentén neveljük gyermekeinket? A rendezvény második napján – 2022. február 17-én – több mint 30 hazai és külföldi előadó izgalmas beszélgetései és könyvbemutatói fogadták a közel 750 látogatóból álló közönséget. A tehetséggondozó intézmény célja, hogy Magyarország – sőt, Közép-Európa – legnagyobb és legfrissebb szellemi műhelye legyen.
2/14/22, 9:00 PM
Budapest Lectures, Conferences
News

Pszichológia kontra irodalom

Budapest
Aláássa-e a pszichológia az erkölcsöt? Az MCC Budapest Summit keretein belül lezajlott beszélgetés provokatív címe Theodore Dalrymple könyvére utal, amely az emberi önmegértés lehetőségeire koncentrál és a pszichológia és a szépirodalom helyét keresi ebben az önvizsgálatban.
2/9/22, 2:30 PM
Budapest Lectures
News

A szegények, de nem a legszegényebbek jönnek

Budapest
A digitalizációnak és az embercsempészeknek köszönhetően bárki gondtalanul eljuthat az Egyesült Államokba, egyik hatóság sem fog a nyomába eredni – mondta Mark Krikorian a Washingtonban működő Center for Immigration Studies (CIS) think tank ügyvezető igazgatója az MCC Budapest Lectures rendezvényén.
febr
17,
2022

Budapest Lectures, Conferences
Event

MCC Budapest Lectures – Fireside Chat

febr
14,
2022

Budapest Lectures, Conferences
Event

Psychology vs. Literature - Does Psychology Undermine Morality?

The event is part of the MCC Budapest Summit.
febr
14,
2022

Conferences, Lunch Talks
Event

MCC Lunch Talks - On the Importance of Humanities

The event is part of the MCC Budapest Summit.
febr
14,
2022

Budapest Lectures, Conferences
Event

Pszichológia kontra irodalom – aláássa-e a pszichológia az erkölcsöt?

A rendezvény az MCC Budapest Summit keretei között zajlik.
febr
17,
2022

Budapest Lectures, Conferences
Event

MCC Budapest Lectures – Fireside Chat

A rendezvény az MCC Budapest Summit keretei között zajlik.
febr
08,
2022

1/31/22, 8:15 AM
Budapest Lectures, Climate Policy Institute
News

Nyersanyagstratégia nélkül nagy baj lesz

Budapest
Az európai energiaválság miatt különösen érdekesnek tűnt Mariusz Orion Jedrysek előadása az MCC Budapest Lectures keretein belül. A földtudományok doktorát, korábbi lengyel parlamenti képviselőt és volt államtitkárt a beszélgetés során a Klímapolitikai Intézet kutatásvezetője, dr. Toldi Ottó kérdezte.
1/28/22, 8:50 AM
Budapest Lectures, German-Hungarian Institute for European Cooperation
News

Német külpolitika kihívásai - Beszélgetés Schlie visiting fellow-val

Budapest
Az MCC Magyar-Német Intézete a Konrad-Adenauer-Stiftunggal közösen szervezete meg „The Future of German Foreign Policy” című beszélgetést 2022. január 26-án a Scruton rendezvénytérben. A rendezvényen kb. 80 fő vett részt az Intézet partnerei, diákok, a tudományos élet és diplomácia képviselői, valamint az itteni német közösség tagjai.
1/21/22, 9:29 AM
Budapest Lectures, Publishing
News

"Ha van vízió, az már fél siker"

Budapest, Pécs
Abishur Prakash világszerte ismert és elismert kanadai geopolitikai szakértő és jövőkutató "The World Is Vertical" című könyvének bemutatója kapcsán beszélgettek Pécsett és Budapesten a globalizáció bukásáról, átalakulásáról.
Jan
27,
2022

Budapest Lectures, Climate Policy Institute
Event

Climate Policy: From a Central European Perspective

Jan
26,
2022

Budapest Lectures, German-Hungarian Institute for European Cooperation
Event

Német külpolitika: Merre tovább a következő négy évben?

12/22/21, 1:36 PM
Budapest Lectures
News

Miért írunk ma 2021-et?

A keresztény időszámítás Jézus születésével kezdődik, és ahogy az évszázadok óta használt naptárrendszert, úgy az európai kultúra alapjait is meghatározza. De miért alakult így időszámításunk? David L. Dusenbury, a Danube Institute vendégkutatója ezt a témát járta körül az MCC idei utolsó Budapest Lectures rendezvényén.
11/30/21, 5:22 PM
Budapest Lectures
News

Jog és igazságszolgáltatás az Egyesült Államokban

A texasi Első Fellebbviteli Bíróság bírája, April L. Farris volt a vendége az MCC Budapest Lectures legutóbbi rendezvényének. A Mathias Corvinus Collegium Tas vezér utcai központjában tartott eseményen a vendégelőadóval
11/26/21, 2:24 PM
Budapest Lectures
News

A radikalizáció összetett kérdései

A terrorizmus és a radikalizáció volt a témája az MCC Budapest Lectures legutóbbi rendezvényének, amelyen Simon Cottee kriminológussal, a University of Kent tanárával, Calum T. Nicholson, az MCC vendégoktatója beszélgetett.
11/19/21, 8:28 AM
Budapest Lectures
News

Katonai stratégia a 21. században

Egy új, közös katonai-geopolitikai stratégiára van szükség Európában, hiszen egyre több olyan kihívás és fenyegetés éri a nyugati világot, benne az európai kontinenst, amire megfelelő válaszokat kell találni - hangzott el az MCC Budapest Lectures programsorozatának legutóbbi eseményén. A rendezvényen Janne Haaland Matlaryval, az Oslói Egyetem és a Védelmi Egyetem professzorával Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője beszélgetett.
11/17/21, 3:25 PM
Budapest Lectures
News

Yoram Hazony az MCC-ben: a konzervatív demokrácia modellje a hagyományokra és a tradicionális értékekre épít

A liberalizmus domináns, hegemón ideológiává vált az utóbbi száz évben, még pedig oly módon, hogy sok országban egyáltalán nem is maradt versenytársa – mondta Yoram Hazony a Mathias Corvinus Collegiumban (MCC) tartott előadásában. A Budapest Lectures rendezvénysorozat november 17-i eseményén a jeruzsálemi Herzl Intézet vezetője kifejtette, az utóbbi tíz évben azt is látjuk, hogy egyes országokban, mint a Donald Trump vezette Egyesült Államokban, Izraelben vagy éppenséggel Magyarországon egyfajta ellenáramlat is megjelent. Az izraeli filozófus, bibliatudós és politikai teoretikus, “Konzervativizmus: Visszatérés az alapokhoz” címmel tartott előadást.