Reading time: 2 minutes

A nagy mennyiségű élelmiszerhulladék tudatosabb élelmiszergazdálkodással elkerülhető lenne – nyilatkozta 2021. április 8-án Balogh Jeremiás, az MCC Klímapolitikai Intézet kutatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Balogh Jeremiás elmondta: Magyarország élelmiszerpazarlásáról – a Nébih 2019-es felmérése alapján – érdemes tudni, hogy az egy főre jutó pazarlás 65 kg volt, és a kidobott élelmiszermennyiségnek közel fele tudatosabb vásárlással elkerülhető lett volna. Fontos odafigyelni arra, ne halmozzuk fel a készleteinket, valamint ne készítsünk nagy mennyiségű ételeket, amennyiben nagy rá az esély, hogy a háztartás tagjai nem fogják elfogyasztani.

Bevásárláshoz mindenképpen írjunk listát, de mielőtt bemegyünk a boltba, nézzünk be a hűtőnkbe, és mérlegeljük, mely élelmiszerekre van ténylegesen szükségünk. Amennyiben nagyobb mennyiségű ételt készítünk, fagyasszuk le, és tüntessük is fel a csomagoláson, meddig lehet azokat fogyasztani – javasolta a Klímapolitikai Intézet kutatója.

Balogh Jeremiás szólt arról is, hogy az emberi fogyasztásra már nem alkalmas maradékot adott esetben a háziállatnak is oda lehet adni, főleg gyümölcsöknél pedig szóba jöhet a komposztálás is. Emellett vannak olyan lejárt szavatosságú élelmiszerek, amelyek valamilyen más formában hasznosíthatók, például tejből joghurtot, száraz zsemléből pedig zsemlemorzsát lehet készíteni. Sokszor előfordul ugyanakkor az is, hogy a vásárlák a hamarosan lejáró, akciós termékekből a szükséges mennyiségnél többet vásárolnak, így gyakran ezek is élelmiszerhulladékként végzik.

Magyarországon 2019-ben 3-4 kg-os csökkenés volt az élelmiszerhulladék mennyiségét illetően, ami jó irány, de még mindig magasnak számít az egy főre jutó pazarlás mértéke – hangsúlyozta Balogh Jeremiás.