Reading time: 8 minutes

Március 20-án "Sport, és ami mögötte van" címmel megrendeztük Középiskolás Programunk szakmai napját. A jelenlegi járványügyi intézkedéseknek megfelelően a programot online közvetítéssel valósítottuk meg.

Szombati rendezvényünket Hajdú András politológus nyitotta meg. A középiskola kezdetén biológusnak készült, de a történelem és matematika fakultáció, valamint közéleti érdeklődése miatt végül a Budapesti Corvinus Egyetemet választotta, ahol politikatudományi területen végzett. Politikai elemzőként dolgozott, doktori tanulmányai során tanítani kezdett, 2020-tól az MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskolájának oktatója. Korábban is foglalkoztatta a sport közösségi, politikai jelentősége, aminek a vizsgálatához és megértéséhez kiváló alapot jelentett társadalomtudományi ismerete.

A sport közösségi élménye és jelentősége című előadásában többek között arra kereste a választ, hogyan lehet a modern sportéletet, mint összetett társadalmi jelenséget, illetve a hozzá kapcsolódó érzelmeket közösségi szempontból kezelni, illetve szükséges-e egyáltalán, hogy a sportélet valamilyen közösségi szempont alapján meghatározott keretrendszerben működjön.

A délelőtti szekció második felében a programhoz csatlakozók egy nagyon izgalmas beszélgetésbe kapcsolódhattak be, Hajdú András meghívott vendége ugyanis Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó volt, így szó esett a sport szemléletformáló, egészségmegőrző és közösségépítő szerepéről, jelentőségéről is, ahogyan a diákok betekintést kaphattak a sportmenedzsment és az élsport világába is.

A délután folyamán több program közül választhattak a diákok. A MCC pécsi KP programkoordinátora, Vas-Hüber Gabriella: Rekreáció és (szabad)idő-szervezés – Ismerkedj meg a svéd, dán, japán és finn életfilozófiákkal! című foglalkozásán a résztvevők egyrészt pontos képet kaphattak a rekreáció fogalmáról, másrészt interaktív és reflektív technikák segítségével megismerhették a fenti témához kapcsolódó svéd, dán, japán és finn életfilozófiákat. 

Mohay Bence (sportriporter, M4 Sport) Ha bemegy, gól – Kihívások és tanulságok a sportriporter munkájában" című foglalkozásához csatlakozó diákjaink a következő kérdéseket járhatták körül: Mit tanulhatunk a sportolóktól? És a sportriporterektől? Hogyan kérdezzünk, hogy jó válaszokat kapjunk? Hogyan készüljünk, hogy jókor jó információt adjunk át?

A délután folyamán szabadon választható programként pszichológiai workshopokba is bekapcsolódhattak az érdeklődők, melyeket MCC-s egyetemisták vezettek. Közös projektjük, a PsziFi célja, hogy a középiskolai oktatást kiegészítő foglalkozásokat tartsanak, élményszerűen, hogy a fiatalok tudatosabbá és felelősségteljesebbé válhassanak. Választható témáik szintén kapcsolódtak a mentális és fizikális egészség témaköréhez: Egészség, Stressz és Testkép kedvcsináló címmel tartottak izgalmas műhelymunkákat.

Szintén az MCC collegistái koordinálásával  vezetett Hogyan készíts jó prezentációt? című workshopon KáPés diákjaink többet megtudhattak a különböző előadástechnikákról, ezek felépítésről, a diasorról, ahogyan néhány olyan hibáról, melyet érdemes elkerülni. Szintén szó esett a napjainkban kimondottan fontossá vált online prezentációkról is, sőt a résztvevők ki is próbálhatták magukat ezen a területen.

Az eseményről készült fényképek alább tekinthetőek meg. Minden KáPés diákunkat szeretettel várjuk következő, április 17-i képzési alkalmunkon.

Az eseményről egyik diákunk, Teleki Áron írt beszámolót:

A sport szinte mindenkit érdekel és teljesen átszövi az életünket. Csináljuk, nézzük, ahogy mások csinálják, de vajon lehetséges-e az, hogy egy egész társadalomra hasson? Hajdú András politológus, az MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskola oktatójának "A sport közösségi élménye és jelentősége" című délelőtti előadásában erre kerestük a választ.

Megismerkedhettünk egy rendkívül érdekes ábrával, ami a sport hármas értékrendszerét mutatta be, és azt, hogy egy modern egyesületnek milyen célok alapján kell működnie. Az első a sportszakmai siker, ami köztudottan egy nagyon fontos szempont, főleg az adott egyesület népszerűsítése, sportágon belüli renoméja szempontjából. A második a gazdasági siker, amit több nézőpontból is érdemes megvizsgálni. Sok új szektor jelent meg a sportágakon belül, amelyeknek mind gazdaságosan kell működniük, az egyes szereplők profitszerzése vagy megélhetése miatt. Külön vállalkozás lett például a stadionok építése és üzemeltetése, sportszerek forgalmazása, sportesemények rendezése is. Sőt, a hivatásos sportolók is vállalkozók manapság, hiszen rengeteg szponzorációt, reklámfelkérést kapnak, ami egyfajta befektetést jelent, amit nekik kell kezelniük. A harmadik, és talán az átlagember számára legfontosabb cél, a közösségi siker. Ez magába foglalja egy közösség egészségügyi állapotának javulását, új kapcsolatok kialakítását, a városi életminőség fejlesztését különböző sporttal kapcsolatos beruházásokon keresztül, valamint a társadalmi kohézió és mobilitás erősítését is.

A délelőtt második felében Hajdú András vendége Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó volt, aki jelenleg a Budapesti Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnökeként tevékenykedik. Egy nagyon inspiráló beszélgetésben vehettünk részt, amin szó esett a felvidéki kezdetekről, a magyar válogatottban uralkodó légkörről és a pekingi olimpiáról is. Számomra a legérdekesebb gondolatmenet azonban a sport utáni életre való felkészülésről szólt, hogy hogyan teljesedhetnek ki a sportolók az aktív pályafutásuk utáni éveikben. Megtudhattuk, hogy a kulcs itt is a tanulásban rejlik, a szellemi önfejlesztés megkerülhetetlen folyamat, ha a legtöbbet akarjuk magunkból kihozni.

Az ebédszünet után szabadon választott délutáni workshopon vettünk részt, az én választásom Mohay Bence sportriporter ,,Ha bemegy, gól” – Kihívások és tanulságok a sportriporter munkájában című foglalkozására esett. Már régről ismertem Mohay Bence nevét, mindig is az egyik legenergikusabb TV-s személyiségnek tartottam és erre most sem cáfolt rá, nagyon közvetlen és humoros volt, interaktív előadása alatt egy percet sem unatkoztunk. Megismerhettük egy sportközvetítés szereplőinek a feladatait, azt, hogy hány kis részből tevődik össze egy adás, és a foglalkozás zárásaként mi is kipróbálhattuk, hogy milyen egy sportújságíró bőrébe bújni.

Egy rettentően színvonalas nap volt a márciusi KP szombat, az MCC bebizonyította, hogy digitális keretek között is szilárd helye van ennek a programnak minden diák naptárában. Alig várom a következő közös szombatot és remélem, hogy azért minél hamarabb személyesen is találkozhatunk.