Reading time: 3 minutes

A Hajdú-Bihar megyei középiskolások előtt is megnyílt a lehetőség, hogy személyesen nyerjenek bepillantást az MCC Képzési programjaiba.

A nyílt napra érkező mintegy 50 középiskolás diák megismerhette az Aranybika épület hangulatát, ahol találkozhattak az MCC képviselőivel is.

Az eseményen többek között részt vett Dr. Nagypál Szabolcs, az MCC Jogi Iskola vezetője, Dr. Hahner Péter, az MCC-Rubicon Történettudományi Műhely vezetője, Szőnyi László Gyula, az MCC Jog és Társadalom Műhely oktatója, valamint Dr. Kövér László, az MCC Középiskolás Programjának vezető oktatója. A rendezvényre érkező diákokat, szülőket, oktatókat, és a sajtó megjelent képviselőit a Debreceni Központ képviselet-vezetője, Bognár István köszöntötte.

Beszédében kitért az MCC dinamikus növekedésére, valamint a városban elérhető képzési programok nyújtotta lehetőségekre, és az épület jövőjére. „A következő néhány évben az Aranybika jelentős felújításon fog átesni, figyelemmel a műemléki jellegére és a kor elvárásaira is.”

A résztvevők hasznos információkat tudhattak meg a szeptemberben induló képzési programokról. A Fiatal Tehetség Program részleteiről Kalász Zsolt, FIT régióvezető tájékoztatta a jelenlévőket. Elmondta, hogy jelenleg is tart még a felvételi időszak, de közben már készülődnek a rövidesen kezdődő nyári táborra, valamint kitért a képzés különleges, élményalapú módszertanára.

A Középiskolás Programba való felvételiről és a képzés elemeiről Dr. Dévényi Anna, régiókoordinátor beszélt. „A programba jelentkező mintegy 100 középiskolás hírét nagy örömmel fogadtuk, számos hétköznapi klubdélutánnal és hétvégi közösségépítő szakmai eseménnyel készülünk, valamint várjuk őket Révfülöpi nyári táborunkba is.”

A képzési programok tájékoztatója után Dr. Hahner Péter, az MCC-Rubicon Történettudományi Műhely vezetője tartott előadást a Francia-Magyar történelmi rangadóról, melynek keretein belül a kalandozásoktól egészen az ’56-os forradalomig vette sorra a két nemzet hol békés, hol viharos kapcsolatát.

A nyílt nap zárásaként a résztvevők kiscsoportos workshopok közül választhattak. Lanku Máté, az MCC Vitaakadémia Programjának szakmai munkatársa az életünk mindennapos részét képező viták világába, érveléstechnika és vita-tréningre várta az érdeklődőket. Szőnyi László Gyula, az MCC Jog és Társadalom műhelyének oktatója a valóság és fikció, az alkotás és művészet kapcsolatát mutatta be a mozgókép-művészeti workshopon. Végül az idén érettségiző fiataloknak tartott az Egyetemi Programról szóló tájékoztatót és felvételi felkészítőt Bognár István.

A Debreceni Központ célja, hogy az oktatási tevékenységen túlmenően egy pezsgő, élettel teli szellemi- és kulturális műhelye legyen a helyi közösségnek, régiónak.

Fotó: Derencsényi István