Reading time: 2 minutes

A kulturált párbeszéd és vita is a témák között szerepelt az MCC Középiskolás Program (KP) legutóbbi hétvégi eseményén, amelyet a miskolci képzési központban tartottak. A KP-szombat résztvevői feledhetetlen játékélményben is részesülhettek.

Manapság egyre fontosabb, hogy már a fiatalok is minél hamarabb megismerjék a demokratikus, kulturált párbeszéd ismérveit, a meggyőző érvelési stratégiákat. Az eseményen résztvevők így retorikai képességeiket, érvelési készségüket is összemérhették. Az egyik feladatuk az volt, hogy egy-egy híres embert, vagy történelmi személyt jelenítsenek meg, és győzzék meg a hallgatóságot arról, hogy a süllyedő léghajóból a másikat dobják ki a megmenekülés érdekében. Szellemes és reális érveket lehetett hallani a résztvevőktől, és a verseny eredményeként – mindenki örömére – Mátyás király maradt a léghajó utasa, a többiek a "vízbe hulltak".

Ezt követően két fős csoportokat alkottak a jelentkezők, akiknek pro és kontra érveket kellett felsorakoztatniuk két tételmondattal kapcsolatban: "Tiltsák ki az iskolákból a mobiltelefont!", illetve "Az e-sport is legyen olimpiai sportág!" Előbbi kapcsán némileg meglepetésre számos mobiltelefon-ellenes érvet lehetett hallani a résztvevőktől, de az e-sport olimpiai sportággá tétele is megmozgatta a gimisek fantáziáját, remek ellenzéki és e-sport-párti érvek születtek.

A KP-szombat délutáni szekciójában a diákok vendége Győri Zoltán előadó, vlogger, játékmester, több hazai és nemzetközi sikert elért társasjáték tervezője volt. A játékelmélet ismertetése után, egyszerű szabályokon alapuló társasjátékokat próbáltak ki a fiatalok, olyanokat, melyekhez nem, vagy alig volt szükség eszközökre. A legnépszerűbb a TOP10 elnevezésű társasjáték volt, melyben az egymásra hangolódást, az egymásra utaltság pozitívumait tapasztalhatták meg a középiskolások.