Reading time: 4 minutes

Jól érezték magukat, sok hasznos tapasztalattal gazdagodtak és bármikor szívesen vissza is jönnének Magyarországra azok az amerikai szakemberek, akik a Budapest Fellowship Program ösztöndíjával kutathattak hazánkban az elmúlt közel egy évben. A négy kutató egy sajtóreggeli keretében beszélt tapasztalatairól a médiumok munkatársainak.

A Hungary Foundation, és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel együttműködésben – hívta életre a Budapest Fellowship Programot. A program egyedülálló lehetőséget nyújt amerikai kutatóknak, hogy Magyarországgal és Közép-Európával kapcsolatos történelmi, politikai, társadalmi ismereteiket gyarapítsák. A kezdeményezés tematikus szemináriumokat, magyar nyelvkurzust, széleskörű kapcsolatépítési lehetőséget, valamint tanulmányutakat kínál az amerikai résztvevőknek. Az ösztöndíjasok az MCC-ben történő tanulás és tanítás mellett tíz hónapon keresztül budapesti fogadó intézményeknél kutathattak. A program célja, hogy a legrangosabb nemzetközi szaktekintélyeket bevonja az MCC tevékenységébe, valamint egyúttal a magyar tudományos- és közéletbe.

A program arra is jó lehetőséget kínál, hogy az amerikai szakemberek mélységében is megismerjék a magyarság történelmét és kultúráját, ezt szolgálta a júniusi erdélyi tanulmányút is. Ezen a négy ösztöndíjas közül részt vett Stephen Sholl is, aki a Nemzeti Emlékezet Bizottságánál végzett kutatásokat arról, hogy mi volt az Egyesült Államok titkosszolgálatainak álláspontja Magyarországról a hidegháború alatt. A Virginia államban született, de Texasban felnőtt Stephen Sholl úgy jött Magyarországra, hogy erős volt benne az érzés: a határok sokszor mennyire nem tükrözik a bennük élő kultúrákat. Akadémiai tanulmányai mellett számos agytrösztnél és non-profit szervezetnél is dolgozott Washingtonban. Szintén részt vett az erdélyi tanulmányúton Nicole Nemeth jogász, aki az elmúlt tíz hónapban a határon túli magyar kisebbségek jogaival kapcsolatban végzett kutatásokat a Nemzetpolitikai Kutatóintézetben. A San Diego-i ügyvéd munkájában leginkább polgári- és büntetőperekre koncentrál, az ezekből szerzett tapasztalatait aktívan alkalmazza a jogi közvetítési folyamat során.

Mellettük részt vett a sajtóreggelin Ryan Brockhaus is, aki korábban már járt Magyarországon, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatójaként. Az egykori mentőtiszt kutatási témája az Egyesült Államok és Magyarország katonai, biztonságpolitikai együttműködése volt. A Budapest Fellowship Program ösztöndíjasa volt George Bogden is, aki a Covid-19 világjárvány menedzselését vizsgálta az elmúlt hónapokban. A Journal of Law and Liberty folyóirat főszerkesztője korábban segített a washingtoni Hudson Institute-on belül működő Center for the Future of Liberal Society megalapításában és vezetésében, melynek első társigazgatója is lett.

A Budapest Fellowship Program jövőre folytatódik, új amerikai ösztöndíjasok kapnak lehetőséget arra, hogy további hidakat építsenek az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatában. A jelenlegi tervek szerint egy hosszútávú, minden évben induló ösztöndíjprogram-sorozat első éve zárult most, aminek fő célja a két ország közötti szálak szorosabbra fonása - "one fellow at a time".

 

A Budapest Fellowship Program ösztöndíjasaival az MCC Podcastban is készült beszélgetés, ezeket itt hallgathatják meg:

https://corvinak.hu/pod-vid/2021/02/25/bemutatkoznak-amerikai-osztondijasaink-az-mcc-podcastban

https://corvinak.hu/pod-vid/2021/07/08/magyarorszag-a-masodik-otthonunkka-valt

 

Az ösztöndíjasok publikációi az MCC Corvinák oldalon:

https://corvinak.hu/vilag/2020/11/09/a-decentralizacio-forradalma-mikent-oldhato-meg-amerika-sulyos-megosztottsaga

https://corvinak.hu/vilag/2020/11/24/megerositheti-e-biden-elnoksege-a-nato-t

https://corvinak.hu/velemeny/2020/12/04/miert-fontos-amerika-uj-legfelsobb-birojanak-szemelye

https://corvinak.hu/vilag/2021/05/14/az-ukrajna-hataran-latott-orosz-erodemonstracio-most-nem-de-hosszu-tavon-aggodalomra-adhat-okot