Reading time: 9 minutes

A mostani különleges élethelyzet sok kihívást rejt mindannyiunk számára. Hogyan lehet egy vagy több gyerek mellett otthonról dolgozni, mindeközben az iskolai távoktatást támogatni, megfelelő napirendet kialakítani, egészséges ételt az asztalra varázsolni, a bezártságból adódó feszültségeket kezelni, és egyúttal a helyzettel kapcsolatos szorongásokat is enyhíteni? - Szőnyi Lídia, az MCC Család Műhely kutatótanárának írása a Képmás Magazinban.

Elég jó szülő és elég jó gyerek

A ránk szakadó elvárások tengerében, amire a járványhelyzettel kapcsolatos bizonytalanság még három lapáttal rátesz, nehéz megtalálni az arany középutat. Amikor összecsapnak a fejem felett a hullámok, szeretek Donald W. Winnicott „elég jó anya” fogalmához visszanyúlni, és emlékeztetni magam, hogy nem kell tökéletesnek lenni ahhoz, hogy lelkileg egészséges gyermekeket neveljünk fel. Érdemes azt a keskeny mezsgyét megtalálni, amikor hagyjuk a gyermeket egyedül alkotni, tapasztalni, dönteni és megküzdeni a kihívásokkal, de ott vagyunk, amikor szüksége van ránk. Feszültségek, problémák, nehézségek minden szülő-gyerek kapcsolatban előfordulnak, ettől még nem leszünk rossz szülők. Ugyanakkor fontos, hogy a nehézségek kezelésében a megoldásra koncentráljunk, és ebbe bevonjuk a gyermeket is. Sokunknak ilyen kihívás most az otthonról végzett munka és a gyerekek nevelése, akik talán nehezen értik meg, hogy az otthonlét nem szünetet jelent.

Csináljunk egy családi gyűlést!

Amikor családilag ilyen nehéz kérdések elé kerülünk, az első sokkból felocsúdva az első gondolatom az szokott lenni: „Csináljunk egy családi gyűlést!”.

Ilyenkor a férjem sejti, hogy a kontrollvesztés állapotában szeretném valamiképp megteremteni a kontrollt, ezért maximálisan támogat a kupaktanács lebonyolításában. Már nagyon sok jó tapasztalatot szereztünk a módszer kapcsán. A technikát Jane Nelsen „Pozitív fegyelmezés” című könyvéből tanultuk, és már sokszor átsegítette a családunkat olyan kihívásokon, mint a hiszti vagy a testvérkonfliktusok kezelése, esetleg a családi nyaralás során betartandó biztonságos szabályok megalkotása.

Találjuk meg a saját megoldásainkat!

A családi kupaktanácsok alapgondolata, hogy jobban együtt tudunk működni, ha mindnyájan elmondhatjuk a témával kapcsolatos érzéseinket és véleményünket, illetve részt vehetünk a tervezésben és a probléma megoldásában. Ezek a beszélgetések segítenek az együttgondolkozásban, az együttműködésben és a felelősségtudat fejlesztésében is. Érdemes a mostani kihívások kezelésében is kipróbálni a módszert.

Mindnyájan tudjuk, hogy kell egy jó napirend és kellenek szabályok, hogy hatékonyan és gördülékenyen tudjuk a napjainkat szervezni. A közösségi médiában keringenek előre megírt napirendek és családi szabályok, de ebben a témában is érdemes a saját megoldásainkat megkeresni, és nem egy külső, előírt mintát magunkra erőltetni. Az sem feltétlenül hatékony, ha a gyermek bevonása nélkül írunk elő napirendet és fogalmazzuk meg a rájuk vonatkozó szabályokat.

Alakítsuk ki együtt a szabályokat és bátran vonjuk be a gyerekeket is a közös gondolkozásba!

Hogyan is néz ki a családi gyűlés?

1. Szükségünk lesz egy elnökre, aki megnyitja a gyűlést, elkezdi a problémamegoldás folyamatát és körbeadja a „beszélő tárgyat” (az elnöki szerepet a jövőben felváltva fogjuk betölteni, a tapasztalatok szerint már a négyéves gyerekek is szuperül megoldják a feladatot). Kell egy titkár is, aki papírra veti a meghozott döntéseket. Ezen kívül szükségünk lesz még nyugodt időre és egy olyan helyszínre, ahol körbe tudunk ülni.

2. Fontos tartozék a „beszélőtárgy” is. Ez egy olyan eszköz (plüss, labda, nekünk fakanál) amit körbeadunk, és mindig az beszélhet, aki ezt a kezében tartja, így szép sorban mindenki elmondhatja a véleményét. Ezzel a kis praktikával remekül gyakoroljuk egymás meghallgatását és az önfegyelmet is.

3. A családi gyűlésnek mindig vannak napirendi pontjai, amiket a két gyűlés közötti időben együtt gyűjtünk össze, egy központi helyen (pl. hűtőszekrényen) kifüggesztett papíron („Ezt majd megbeszéljük együtt a családi gyűlésen.”). Az első kupaktanácson mondjuk el a gyerekeknek azt is, hogy miért gondoljuk fontosnak ezeknek a megbeszélésnek a bevezetését. Ha az első gyűlésünk témája a szabályrendszer kialakítása, akkor beszéljünk arról is, hogy miért fontos ez a családunknak.

4. Az elején érdemes beszélgetni a kialakult helyzetről, mert nagyban segíti a közös gondolkozást, ha érzelmileg nem vagyunk leterhelve. A koronavírussal kapcsolatos beszélgetésekben segíthet Deliága Éva cikke vagy a The National Child Traumatic Stress Network (NCTSN) által összeállított anyag.

5.

A családi gyűléseket pozitív körrel szoktuk kezdeni: minden családtag kapjon elismerést (megdicsérve egymást valamiért) vagy mondjuk el egymásnak, hogy miért vagyunk hálásak.

Két gyűlés között is külön figyelmet szentelhetünk a jócselekedeteknek és az elismerésre méltó tetteknek, emlékeztetve egymást, hogy ezért majd gratuláljunk a családi gyűlésen. Ez a módszer hosszútávon csökkenti a gyerekek közötti konfliktusok, illetve a fegyelmezés körüli nehézségek előfordulását, és pozitív légkört teremt a családunkban.

6. A probléma megbeszélésénél koncentráljunk a megoldásra! A cél egymás segítése a megoldás megtalálásban. A gyerekek nagyon kreatívak tudnak lenni, de ha nem szoktak hozzá, hogy bevonják őket a problémamegoldásba, akkor időre lesz szükségük, mire megtanulják ezt. A szabályrendszer kialakításánál például feltehetjük a kérdést: „Milyen szabályokat kell betartani, hogy mindnyájan jól érezzük magunkat itthon, és a feladatainkat is el tudjuk végezni?” Először érdemes minden javaslatot összegyűjteni, majd együtt átbeszélni őket, és a bántó vagy nem megvalósítható ötleteket kihúzni a listáról. Érdemes csoportosítani a javaslatokat, és a gyermekek számára is áttekinthető számú szabályt alkotni.

Figyeljünk arra is, hogy a szabályaink pozitívak legyenek, ne tiltások! (Pl. „Nem kiabálok, amikor anya vagy apa dolgozik!” helyett „Halkan játszom, amikor a szülőm dolgozik!”)

7. A szabályainkat (más témáknál később a megoldást vagy döntést) írjuk le, kisebb gyermekek esetén piktogramokkal rajzoljuk le. Alá is írhatjuk ezt a „szerződésünket”, ezzel is erősítve a felelősségvállalást!

8. Mondjuk el a gyerekeknek, hogy a következő kupaktanácson megbeszéljük, hogy hogyan sikerült a szabályokat betartani. Kitalálhatunk különböző jutalmakat is. Lehet például jóság-lisztet gyűjteni, amikor az előre megbeszélt szabályok betartásáért egy kanál lisztet teszünk az erre a célra kijelölt befőttesüvegbe, majd a következő családi gyűlésre sütünk belőle süteményt. Azt is beszéljük meg a következő ülésen, hogy mi segített hozzá ahhoz, hogy sikeresen betartsuk a szabályokat.

9. Ne essünk kétségbe, ha elsőre kudarcot vallunk! A hibák arra vannak, hogy tanuljunk belőlük! Nyugodtan tűzzük újra napirendre a témát és csiszoljuk még inkább magunkra a szabályrendszert vagy a napirendet! (Módosítható napirend minta)

10. A családi gyűlésen ne csak problémákat és feladatokat oldjunk meg, hanem gondoskodjunk a jó hangulatról is. Ebben segít a gyűlés elején az elismerés vagy hálakör, a végén pedig csináljunk valami jó dolgot közösen: társasjátékozzunk, közben együk meg a jóság-sütit, vagy találjunk ki bármilyen közös tevékenységet, amit mindnyájan élvezünk.

Ne feledjük: a szabályok akkor jók, ha mindenkire vonatkoznak, nem csak a gyermekekre!

További tippek családi gyűlés-témákra

Szabályalkotás: Milyen szabályokat kell betartani, hogy mindnyájan jól érezzük magunkat itthon, és a feladatainkat is el tudjuk végezni?

Konfliktuskezelés: Hogyan előzzük meg a konfliktusokat? Mit tegyünk, ha elfeledkezünk magunkról és veszekedni kezdünk? (tippek: nyugikuckó, ahova elvonulhatunk, amikor feszültek vagyunk, vagy nonverbális jel Jane Nelsentől: „ha valaki veszekedni kezd, meghúzzunk a fülcimpánkat, csendben figyelmeztetve egymást, hogy azt ígértük, nem lesz veszekedés.”

Pozitív légkört elősegítő ötletek: Alkossunk családi jelmondatot! (pl. Megoldást keresünk, nem a másikat hibáztatjuk! / Szeretjük és segítjük egymást! / Észrevesszük a jó dolgokat!) Alkossunk közös családi címert, amiben megjelennek ezek a családi jelmondatok! Beszéjük meg, hogy miért jó ehhez a családhoz tartozni! Beszéljük meg, hogy ki mit tud tenni az otthoni pozitív légkör megteremtéséért!

További fontos témák: házimunka beosztása, közös szórakozás megtervezése, családi étkezések megtervezése.

További információ a módszer kapcsán: Jane Nelsen „Pozitív fegyelmezés” c. könyve
forrás: https://kepmas.hu/hu/hogyan-lehet-gyerekek-mellett-otthonrol-dolgozni-csinaljunk-egy-csaladi-gyulest