Reading time: 3 minutes

2022 május 6-8. között szervezte meg az MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskola (TTI) a tavaszi akadémiáját a győri képzési helyszínen.

A program során a címhez (Ha én miniszterelnök lennék…) hűen a résztvevők a rendszerváltás utáni magyar kormányzás legfontosabb kérdéseit vizsgálták meg a TTI oktatói vezetésével.

Az intenzív hétvége első napján a részt vevő hallgatóknak egy rendhagyó városnéző séta során, kalandos úton kellett megtalálniuk a vacsora színhelyét Tóth Bálint és Kelemen Hunor vezetésével. Ezt követően a csapat a Yes Minister című klasszikus, brit szatirikus sorozat válogatott jeleneteit elemezte Pócza Kálmán irányításával.

A képzési hétvége a második napon előadásokkal és interaktív foglalkozásokkal folytatódott. A hallgatók az 1989 utáni magyar kormányzással, a kormányfő közjogi és politikai szerepével, a döntéshozatallal, a kormányszerkezettel és politikai kommunikációval kapcsolatos témákban vettek részt közös gondolkodásban, izgalmas párbeszédekben és vitákban. Az előadásblokkokat a TTI oktatói, kutatói és hallgatói (Gallai Sándor, Pócza Kálmán, Hajdú András, Fodor Richárd, Kelemen Hunor, Mányi Rebeka és Jereb Botond), illetve Rudy Giuliani és Condoleezza Rice egykori beszédírója, Michael Anton vezették.

Szombat este, szintén közös vacsora után, két különleges programmal készültek a szervezők. Tóth Bálint a rendszerváltáshoz és a választásokhoz kapcsolódó, illetve társadalmi kritikát megfogalmazó, kevésbé ismert dalokat mutatott be, és elemzett a közönséggel közösen.

Az este zárásaként Gali Máté politikatörténeti vetélkedőjével ismerkedhettek meg a résztvevők, amely során számtalan izgalmas részleteket, fejezeteket és párhuzamokat ismerhettek meg a játékosok a magyar történelem különböző miniszterelnökeiről.

A hétvége utolsó napján a hallgatók csoportokba szerveződve dolgoztak. Feladatuk egy szerepjátékon alapuló, kreatív prezentáció elkészítése volt, amelyben kormányt kellett alakítaniuk az előadásokban szereplő politikatudományi szempontok figyelembevételével. A csapatok remek munkát végeztek, izgalmas és szakmai érvekkel alátámasztott előadásokat tartottak.