Reading time: 2 minutes

 „Gyerekkori álmaimat valósítom meg. Mindez hatalmas nagy szerencse, ugyanakkor felelősség is.” - így indította saját maga bemutatását Böszörményi-Nagy Gergely, a Vezetőképző Klub tavaszi félévének második meghívottja. Gergő a Brain Bar ötletfesztivál alapítója, a Design Terminal tulajdonosa, a Datapolis társalapítója, a MOME felügyelő alapítványának kuratóriumi elnöke, sikeres vállalkozó.

Az este folyamán Gergő mesélt tanulmányairól, pályájának kezdeteiről, hogy milyen utat tett meg és hogyan válhatott sikeres vezetővé. Hallgatóink többek között megtudhatták, hogy a kevésbé ismert Datapolis, melynek társalapítója, egy egyetemi, technológiai és politikai tudást ötvöző startup, mely a nemzetközi piacot célozza meg és adatelemzések révén képes megmondani, hogy egy bizonyos szolgáltatás egy adott városban, településen belül, hol lehet a legsikeresebb; hogy a Design Terminál legfontosabb eleme a csapat; hogy a Brain Bar ötletfesztivál a jövőre koncentrál; hogy a fesztivál történetében számára a legmeghatározóbb év 2018-volt, amikor Peter Thiellel, a Pay Pal alapítójával személyesen találkozhattak; hogy lenyűgözik a mai fiatalok, hogy  mennyivel érettebbek és milyen sok jó intézményfejlesztő ötletük van.

Gergő olyan további gondolatokat hozott fel a beszélgetésbe, mint hogy szerinte Izrael sikerességének, startupjainak lendületes fejlődésének egyik oka a mindenkit érintő sorkatonai szolgálat, mely szerinte Magyarországon is jó hatással lenne a csapatdinamikára; valamint, hogy Magyarországon a vezetők számára a legnagyobb kihívást a strukturálás, módszeresség megtalálása és kialakítása jelenti.

Az este üzenete a következőképpen foglalható össze: merj bátran gondolkodni, hidd el, hogy lehetséges, tanulj a kudarcokból és cselekedj.