Reading time: 5 minutes

Mivel jár, ha betöltöttük a 18. életévünket? Vásárolhat-e egy gyerek egyedül, akár a boltban, akár online? Hogyan döntsünk jól a továbbtanulással kapcsolatban? Tényleg nyomoz egy oknyomozó újságíró? Többek között ezekkel a témákkal foglalkoztak a középiskolások a „szuperintenzív” KP-szombaton a miskolci MCC-ben.

Szentgyörgyi Máté, az Egyetemi Program Médiaiskola hallgatójának beszámolójával indult a szombati program, aki érzékletes, részletes beszámolót tartott a Kárpát-medence legizgalmasabb, történelem-témájú, középiskolásoknak szóló versenyéről, az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyről. Ezt követően Dr. Molnár Csaba MCC-alumnus, jogász tartott plenáris előadást diákjainknak arról, milyen jogi vonatkozásai vannak a tizennyolcadik életév betöltésének. A tizennyolcadik születésnap ugyanis nemcsak az érettségi közeledtét és a gyerekkor végét jelenti, hanem – a születésnapi ajándékok mellett – új jogi státuszt, új személyállapotot is, amely sok lehetőséget, de akár veszélyt is rejthet magában. KP-s diákjaink olyan fontos jogi fogalmakkal ismerkedhettek meg többek között, mint a cselekvőképtelenség, korlátozottan cselekvőképesség, érvényesség, vagy a belátóképesség.

A szemléletes példákkal tarkított kurzuson résztvevőink megvitatták, milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak egy webáruház eladójának és online vásárlójának, hány éves kortól és mit vásárolhatnak online felületen és személyesen. Érintőlegesen átnéztük azokat az alapvető szabályokat, amelyek mindenre és mindenkire egyaránt érvényesek, és amelyektől negatív irányban nem lehet eltérni. A kurzus komoly tematikája mellé jó néhány szellemes felvetés is társult. Felmerült például, hogy jogi kérdés-e, ha éhes a gyerek, kössünk-e szerződést, amikor háztartási termékeket vagy élelmiszereket vásárolunk a boltban, de megkérdezték azt is, hogyan válhat valaki 16 éves korában nagykorúvá, vagy azt, mik a szokásos szükségletek. (Egyik diákunk szerint: „Szokásos szükségletünk az alvás.”) Dr. Molnár Csaba jó humorral, megkapó részletességgel elégítette ki fiataljaink kíváncsiságát. Érzékletes példájából megtudtuk, hogy a „tinigengszter”, a késelő „Maugli” felbukkanása után lett a büntethetőség alsó korhatára a 14. életév. Nagyban megmozgatta a fiatalok fantáziáját a történet, szinte percenként lendültek magasba a kezek, hogy feltegyék kérdéseiket. Az előadás zárásaként diákjaink szavazhattak arról, legyen-e a 16. betöltött életév a szavazási korhatár, vagy maradjon a 18. év. Elenyészően kevés szavazat érkezett a tizennyolc éven aluliak szavazati jogára, a nagytöbbség kézfeltartással voksolt a 18+ mellett!

A bőséges pizzaebéd után két külön szekcióban folytattuk a KP-szombatot. A főleg 11. és 12. évfolyamosokból álló szekció az MCC Egyetemi Programjának Juniorképzésével, illetve pályaválasztási kérdésekkel foglalkozott ezen a workshopon. A felnőtté válás talán egyik legmeghatározóbb mérföldköve a megfelelő továbbtanulási irány    kiválasztása, amelyet számos tényező befolyásol. Akkor születik jó választás, ha a továbbtanulók képességeikre, készségeikre alapoznak, valamint lényeges, hogy ezek összhangban legyenek az adott szakma kívánalmaival. Igyekeztünk egyénre szabottan, a diákok igényeihez mérten megtartani a programot. Előzetes felmérések alapján legtöbben a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karára voltak kíváncsiak, ezért a kar előadója érkezett hozzánk, akivel kötetlenül lehetett beszélgetni az egyetemről, a lehetőségekről. Ezt követően az Oktatási Hivatal munkatársa osztott meg néhány fontos információt az egyetemi felvételi eljárásról, többek között arról, hány pontot ér a közép- és felsőfokú nyelvvizsga, miből érdemes emelt szintű érettségit tenni, vagy mikor érdemes a pontszámokat duplázni. A workshop alkalmával alaposan körbejártuk a témát, és igyekeztünk kimerítő választ adni minden felmerülő kérdésre.

Másik szekciónk vendégelőadójaként Izsó Zita költőt, műfordítót, újságírót köszönthettük, akinek cikkei és interjúi az elmúlt tíz évben különböző folyóiratokban jelentek meg, de dolgozott kulturális magazinok és napilapok szerkesztőségeiben, illetve rádióban is. 2017-ben megjelent egy interjúkötete, amit Bach Máté fotóssal közösen készített – Pesti nő címmel – Budapesten élő különleges nőkről. A foglalkozáson egy megtörtént bűnügyi eseményen alapuló történettel ismerkedtek meg a diákok, majd szerkesztőségeket alkotva újságcikk-írásba fogtak. Tüstént oknyomozó riporterré váltak középiskolásaink és remek kérdéseket sorakoztattak fel az ügy megoldására.

Egy jó hangulatú, izgalmas, de ugyanakkor információban gazdag, tartalmas napot tölthettek el diákjaink ezen a KP-szombaton is.