Reading time: 5 minutes

Minden erdélyi KáPés örömére, ahogyan az iskola is megkezdődött, úgy elindultak a KáPé szombatok is.

Minden erdélyi KáPés örömére, ahogyan az iskola is megkezdődött, úgy elindultak a KáPé szombatok is. Az első találkozásra szeptember 22.-én került sor, Kolozsváron. A diákok az innovatív vállalkozások témában vettek részt előadáson és workshop-okon. Vendégeink voltak többek között a budapesti Design Terminal valamint a Civitas Alapítvány munkatársai. 

A délelőtt folyamán Tossenberger Tamás, a Design Terminal startup kapcsolatokért felelős munkatársa beszélt az innovatív vállalkozásokról "Hogyan építs sikeres vállalkozást? Az induló startupok sikerének alapjai" cím alatt. Az előadás során kitértünk arra, hogyan lehet elindulni, ha valakinek van egy jó ötlete, mi számíthat versenyelőnynek, illetve olyan stratégiákról is szó esett, amelyek egy cég sikerét jelenthetik.

Délután két workshop-on vettek részt az e-KáPé-sok. Az egyik a Cogito vezetői által tartott műhelymunka volt. Majtán Máté, a start-up ügyvezető igazgatója és Kovács-Egri Kristóf termékmenedzser által tartott készségfejlesztő foglalkozáson elsajátíthattunk olyan készségeket, amelyek már most megalapozhatnak egy jövőbeli sikeres vállalkozást. A következő témaköröket érintettük: Időmenedzsment kezdőknek: Tanuld meg hatékonyan beosztani az idődet, hogy kihozd a maximumot a napodból és soha ne érezd magad elhavazva. Kommunikáció és nyitottság: Mit nyerhetsz egy igennel, akkor, amikor nem is számítasz rá?  Tanulásmódszertan és önismeret: A saját életed hőse te vagy, de vajon mik a szuperképességeid? 

A másik foglalkozást pedig a Civitas Alapítvány munkatársa, Csorba Zsuzsa tartotta, amely keretében arra keressük a választ, hogy ki milyen beállítottságú, inkább vezető, vállalkozó típus vagy inkább alkalmazottként tudná kihozni magából a maximumot. A workshop keretében röviden beszéltünk vállalkozásindításról, finanszírozási lehetőségekről, valamint arról, hogy mitől jó egy vállalkozó és kiből lehet jó vállalkozó. Alkalmaztuk a Holland-féle modell alapján készült, pályaválasztáshoz kapcsolódó tesztet és kiértékeltük azt.

Alább egy új e-KáPé-s diák élménybeszámolóját olvashatjuk.

"Reggel izgatottan indultam el otthonról, hogy részt vehessek az első MCC-s programomon. Mikor megérkeztem Kolozsvárra, a Sapientia épületéhez, a szervezők fogadtak. Elsősorban velük, majd az előadókkal ismerkedtem meg. Mikor megérkezett a többi MCC-s diák is, rögtön összeismerkedtünk, ezért egy percig sem éreztem, hogy ismeretlen, számomra idegen társaságba kerültem.

Nemsokára elkezdődött az első előadás, amit Tossenberger Tamás tartott az innovatív vállalkozások alapításáról és fejlesztéséről. Bevallom, ezelőtt sosem játszottam azzal a gondolattal, hogy vállalkozást indítsak, de az interaktív bemutató után érdekelni kezdett az üzleti szakma. Betekintést nyerhettem fiatal vállalkozók ötleteibe is, amelyek nemcsak motiválók voltak számomra, hanem példaértékűek is. 

A közös játék és pizzázás végleg összerázta a társaságot. A régi MCC-s diákok az emlékeikről, míg az újak az elvárásaikról meséltek. A hangulatos beszélgetés után két csoportra lettünk osztva és a workshop következett. Először a Cogito csapatából, Majtán Máté és Kovács-Egri Kristóf tartott kiscsoportos foglalkozást. Elsősorban önmagunk megismeréséről, az időbeosztásról, a tanulási technikákról és a szabadidős tevékenységekről beszélgettünk. Ezután koncentrációs gyakorlatokat végeztünk, amelyekkel felmértek, mennyire figyelünk egymásra és természetesen rájuk is. A végén a mi kérdéseink következtek. Nagyon hasznos volt hozzánk korban közelálló fiatalok tanácsait hallani.

A második worshopot a Civitas Alapítvány egyik tagja, Csorba Zsuzsa tartotta. Itt egy Holland-féle foglalkozási kérdőívet töltöttünk ki, amely a személyiségtípusainkra világított rá. Ezt követően egy rövid bemutatót nézhettünk meg a kolozsvári és székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány tevékenységeiről, majd rátértünk a pályázatokra és a romániai lehetőségekre a vállalkozás terén. Végül egy vállalkozás életútjáról beszéltünk.

 A programok végén elbúcsúztunk egymástól, majd mindenki haza indult. Nekem ez volt az első KP-szombatom, de már alig várom a következőt. Megtanulhattam, hogy célok, motiváció, kitartás, elhivatottság és rugalmasság nélkül nem érhetünk el eredményeket. Nemcsak sokat tanulhattam, de rengeteg új baráttal és emlékkel érkeztem haza."

Kocsis Anett-Anna, Nagykároly , Kalazanci Szent József Római-Katolikus Líceum