Reading time: 4 minutes

A Bánffy-palotában rendezték meg az erdélyi Mathias Corvinus Collegium Kolozsvári Egyetemi Programjának diplomaosztó ünnepségét, ahol az első végzős évfolyam (2018–2021) tagjai vehették át okleveleiket.

A 2018-ban indult Kolozsvári Egyetemi Program (KEP) az erdélyi MCC képzéseinek fő zászlóshajója, amely a kivételesen tehetséges, felsőoktatásban részt vevő tanulókat célozza meg, végig kísérve őket az alapképzéses éveken. Az első, 14 főt számláló végzős évfolyam idén 2021-ben vehette át jól megérdemelt oklevelét.

A három év alatt családdá kovácsolódott sokszínű közösségnek több, mint 25 szakmai kurzust és 80 nyelvórát, illetve 10 exkluzív, csak számukra elérhető szakmai kerekasztal-beszélgetést biztosítottunk. Ugyanakkor, a szakmai programokon túl a közösségépítésre is nagy hangsúlyt fektettünk, folyamatosan szem előtt tartottuk a mindenkori egymástól való tanulást, a barátságok ápolását és egymás motiválását, támogatását, amiben még a járványhelyzet sem tudott meggátolni minket. A KEP mostani végzősei egy kifejezetten színes társaságot alkottak (voltak közöttük jogászok, pszichológusok, műszakisok, szociológusok, közgazdászok, bölcsészek és kommunikációsok is), ami meglátszott/visszaköszönt tevékenységeinken is. Szerveztünk többek között Mikulásvárást, halloweeni bulikat, játék- és filmesteket, MCC KEP-es könyvklubot, illetve részt vettünk táborokban, fesztiválokon és konferenciákon is, bekapcsolódva a magyarországi Egyetemi Program közösségébe.

Az eseményen Likker Zsuzsanna programkoordinátor köszöntőjében történelmi pillanatnak nevezte az első KEP-es évfolyam ballagását, rámutatva, hogy ez a program képes volt az elmúlt évek viszontagságainak ellenére is megmaradni, és résztvevői közösen, egy csapatként legyűrték a felmerülő nehézségeket, így a 2021-es diplomaosztó is megvalósulhatott. Lánczi Péter, az MCC általános főigazgató helyettese beszédében hasonlóan a közösség erejét emelte ki, elmondása szerint az MCC lényege a közösségben rejlik; hiszen lehet valaki egyénileg jó, nagyon tehetséges, de ha nem képes arra, hogy egy olyan közösséget alakítson ki maga körül, ami tovább viszi azt a szellemiséget, amit ő képvisel, akkor a munkája szinte a semmibe vész. Az MCC ezt igyekszik meggátolni tevékenységével.

Talpas Botond az MCC Erdélyi tevékenységért felelős igazgatója beszédében gratulált az egyetemi program végzőseinek, kihangsúlyozta, hogy ez egy mérföldkő az erdélyi szervezet életében. Az MCC első erdélyi alumnus közösségét a továbbiakban is támogatni fogja, hiszen az erdélyi intézményhálózat célja, a tehetséges fiatalok segítése, annak érdekében, hogy a későbbiekben a saját közösségükben értéket tudjanak teremteni.

A KEP egy kétlépcsős tehetséggondozó program, az első lépcső, az ún. juniorképzés, ahol magas színvonalú alaptudással ruházzák fel az egyetemi éveiket kezdő diákokat, amit további tanulmányaik és karrierútjuk során is kamatoztathatnak. Az egyéves juniorképzés után a kétéves szeniorképzés várja a hallgatókat, ahol átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket sajátíthatnak el, az önálló képzési tervnek köszönhetően pedig az interdiszciplinaritás kerül előtérbe, így nálunk mindenki megtalálhatja számításait.

A KEP juniorképzésére július 30-ig várjuk a jelentkezőket, a program további részletei ide kattintva érhetők el!

Az MCC egy exkluzív tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medence-szerte nyújt a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, ingyenes, társadalmilag hasznos, közösségi célokat szolgáló képzéseket az általános és középiskolás korú fiataloktól kezdve egészen a felsőoktatásban tanuló vagy már diplomás korosztályig. Az MCC tudásközpont, amely a képzések mellett rendezvényeivel, konferenciáival, könyveivel, nyilvános közléseivel részt kíván venni az összmagyarság felemelkedését szolgáló közéleti párbeszéd és kultúra fejlesztésében.