Reading time: 3 minutes

A pszichológia önmagában nem képes jobbá tenni az életünket, azonban a szépirodalommal karöltve értelmet adhatunk egyes aspektusainak, illetve megoldást is nyújthat azokra.

A Mathias Corvinus Collegium idén is megrendezte nagysikerű nemzetközi konferenciáját, az MCC Budapest Summitot, melynek központi témája a gyermekek oktatása, nevelése, tanítása során közvetített értékek, és azok meghatározó szerepe volt. Az esemény részeként számos külföldi előadó az MCC vidéki nagyvárosaiba is ellátogatott, hogy előadást tartson az érdeklődőknek. A szegedi képzési központ Anthony Malcolm Daniels írót, újságírót, társadalomkritikust és orvost látta vendégül.

Daniels a pszichológia és az irodalom közötti kapcsolatról beszélt, hiszen a modern kor kihívásai rendkívüli mértékben átformálták a társadalom viszonyát a családhoz, az egészséghez vagy éppen magához az élethez. A pszichológia képes lehet ezekre a kihívásokra érdemi választ adni különféle módszerek elsajátításával, azonban a szépirodalom szerepét sem szabad leírni ebben a megújult környezetben. Elmondta, hogy bár a pszichológia 150 éve egy különálló szakterület, mégsem talált az egyén alapvető problémáira megoldást nyújtó módszereket.

Szakértőnk saját múltjáról is mesélt a szegedi hallgatóságnak. Elmondta, hogy Afrikában orvosként töltött évei alatt realizálta, hogy addig nem ismerhetjük saját társadalmunkat, míg nem láttunk a magunkétól eltérőt. Példa erre, hogy a különféle társadalmakban máshogy definiálják a szegénységet, illetve más jelenlétének elfogadottsága is.

Mesélt továbbá az orvosként eltöltött éveinek tapasztalatairól is. Érdekes felfedezést tett, amikor több páciens meghallgatása után észrevette, hogy többen a panaszaik leírása közben nem a „boldogtalan”, hanem a „depresszív” kifejezést használták. Az előadó felhívta a közönség figyelmét, hogy a szavaknak hatalmas jelentőségük van, ebben az esetben pedig különösen, hiszen azzal, ha valaki depresszívként hivatkozik magára, betegnek is titulálja magát, miközben nem biztos, hogy ez a helyes diagnózis.

„Egyre gyakoribb jelenség, hogy mindent pszichologizálunk.” – mondta Daniels. Összességében elmondható, hogy a pszichológia képes az egyén egyes problémáira megoldást találni, azonban az élet alapvető nehézségein, és az abból eredendő komplikációkon nem tud teljes mértékben átsegíteni. Az élet értelmét, annak megértését nem a pszichológiában kell keresnünk, sokkal inkább az irodalomban megjelent helyzeteket tudjuk saját tapasztalatainkra ráhúzni, abból erőt nyerni.

A hallgatóság rendkívül aktív volt az est folyamán, több kérdés is elhangzott az előadás végén, melyre szakértőnk nagy örömmel válaszolt.