Reading time: 5 minutes

Az idei KáPé tábor témája a harminc éve lezajlott rendszerváltás volt.

Idén is megrendezésre került a KáPé Téli tábora, ezúttal Esztergomban. A tábor témája az idén 30 éve lezajlott rendszerváltás volt. Kik alakították az eseményeket? Miért lehetett békés az átmenet? Milyen problémákat oldott meg - és ezzel együtt milyen új kihívásokat szült a változás? Többek között a fenti kérdésekre kerestük a választ meghívott előadónk dr. Tölgyessy Péter, alkotmányjogász segítségével, aki az 1989-es események egyik meghatározó személyiségeként egy rendkívül izgalmas előadás tartott az érintett időszakról. A szombati napon vendégül láttuk dr. Szekér Nórát, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatóját, akinek Aczél György kultúrpolitikájának bemutatásával szintén mélyebb és átfogóbb ismereteket nyújtott a korszak, illetve a ’89-es események jobb megértéshez.

A táborban a szakmai programok mellett ismerkedős, együttműködést segítő játékok segítségével a programban résztvevő diákok is jobban megismerhették egymást, ahogy nem maradhatott el a szokásos Drámaest sem. A játékok mellett a diákoknak lehetőségük volt arra, hogy a témához kapcsolódóan vitakörök formájában fejlesszék érvelési technikájukat, de jutott idő egy rövid városnézésre is. Köszönjük, hogy ismét sokan csatlakoztatok hozzánk, várunk titeket a legközelebbi, február 22-i KP szombati eseményre.

Az alábbiakban a programban résztvevő diákunk, Bata Barnabás élménybeszámolója olvasható: 

„Annak ellenére, hogy nem vagyok új KP-s, csak most sikerült eljutnom az első MCC-s táboromba. Az érdeklődésemet a hétvége témája, az 1989-es rendszerváltás keltette fel. Téli tábor révén, a szervezés nagy részét KP-s diákok vállalták magukra, ezért abban reménykedtem, hogy még a megszokottnál is jobban diákközpontúak lesznek a programok.

Megérkezve az esztergomi táborhelyre a szokásos MCC-s hangulat fogadott. Pár ismerős arcon kívül a szinte teljesen ismeretlen csoport egyből barátságosan közeledett, és mindenki nyitott volt arra, hogy egy jót beszélgessünk. Az ismerkedést segítette a már elkészült ebéd és pár bemutatkozó „ice breaking” játék. A délutánt dr. Tölgyessy Péter előadásán töltöttük. Sajnos nagyon kevés előadót ismerek, akinek a prezentációja több óra után is képes lekötni a figyelmemet, viszont az itt hallott, hosszan elnyúló előadás végén még kedvem lett volna, hogy tovább hallgassam a végtelenül precízen felvázolt történetet. 
Az este csapatokra bomlottunk, hogy táncversenyben vegyünk részt. Mindezt a ’80-as és ’90-es évek zenei klasszikusai tették túlságosan is maradandó élménnyé. 

A következő nap egy rövid tornát követően dr. Szekér Nóra előadása mélyítette el a tudásunkat. A téma megítélésében sokat segített az utána megrendezett vitaverseny. Mindenki jelezte, hogy mekkora tapasztalattal rendelkezik vitakészségek terén, így a saját szintjével azonos csoportba került beosztásba. A csapatok pro és kontra félre bomlottak és egy előre megkapott állítás mellett vagy ellen érveltek. Egy rövidke séta után belevetettük magunkat az esti Drama Time-ba, ahol abszurdabbnál abszurdabb előadások készültek egymás szórakoztatására.

Vasárnap reggel a gyors pakolást követően már indultunk is haza.

Összességében egy nagyon élménydús téli tábort tudhatok magam után. Ahogy észrevettem, mindenki meg tudta találni a saját érdeklődési körét ebben a pár napban. Legyen az ismeretterjesztő előadás, baráti beszélgetés, vagy az esti szobákban töltött szórakozás képében. 
Bátran ajánlom mindenkinek, hogy tegyen egy próbát, és jelentkezzen a következő táborba! Biztos, hogy nem fogtok csalódni!” Bata Barnabás (Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár) 

A fotókat Gyurkovits Tamás készítette.