Reading time: 4 minutes

Péntek délben egy hátizsákkal a vállamon, izgatottan indultam útnak a decemberi e-KP szombatra, hogy először én is végre részese lehessen ennek az élménynek.

"Péntek délben egy hátizsákkal a vállamon, izgatottan indultam útnak a decemberi e-KP-szombatra. Mivel most vettem részt először a programon, nem tudtam, hogy mire számítsak, így türelmetlenül az órákat számolgatva vártam, hogy megérkezzek Székelyudvarhelyre. Végül este fél tízkor befutott a vonat az állomásra, én pedig utamat vettem a központban levő Tamási Áron Gimnázium kollégiuma irányába. Meglepetésemre én voltam az egyetlen diák, aki szállást igényelt, viszont nem töltöttem magányosan az estét. A két szervező, Renáta és Zsuzsi ott maradtak velem, közvetlen fogadtatásukra pedig minden félelmem elszállt. Miután elrendeztük a másnapi program helyszínéül szolgáló termet, beszélgetéssel és zenehallgatással töltöttük az estét, majd nyugovóra tértünk, hogy új erővel feltöltődve kezdhessük a szombati napot.

Reggel a program kezdete előtt elsétáltunk egy közeli cukrászdába, ahol megreggeliztünk, majd kávéspohárral a kezünkben rohantunk is vissza a kollégium épületébe, várva, hogy a diákok megérkezzenek. Az első előadás kezdete előtt még sikerült megismerkednem pár marosvásárhelyi diákkal, akikkel elbeszélgettünk a pályaválasztásról és a jövőbeli terveinkről, hisz végzősökként ez egy aktuális téma számunkra. Az e havi KP-szombat középpontjában a jog mint tudományág állt, és elsőként Dobolyi Tünde ügyvéd előadását hallhattuk a fiatalkorúakra vonatkozó büntetőjogi eljárásokkal kapcsolatosan. Az előadásban szó esett arról, hogy hány éves kortól és milyen feltételek között büntethető egy kiskorú, melyek az enyhítő és súlyosbító körülmények, illetve milyen lehetséges kiszabható büntetések léteznek a 18. életévüket be nem töltött fiatalokra nézve. Ezután Kosztándi Alíz Az erdélyi magyar fiatalok jogvédelme címmel tartott előadásának köszönhetően egy általános képet kaphattunk a kiskorúak alapjogaival kapcsolatosan, és megtudhattuk hány éves koruktól dönthetnek szabadon a fiatalkorúak olyan dolgokról, mint a testékszer, a tetoválás vagy a vallási irányzatuk. A déli ebédszünet alatt lehetőségünk volt a hátramaradó kérdéseinket feltenni az előadóknak, akik nemcsak, hogy készségesen válaszoltak rájuk, hanem elérhetőségüket megadva felajánlották további segítségüket. A röpke pihenő és pizzaevés után pedig kezdetét vette a nap második fele.

Az első workshopon ízelítőt kaphattunk a Jogaink Egyesület által megszervezett Jogi ki mit tud? nevű versenyből, négyfős csapatokat alkotva a döntő feladatsorait kellett megoldjuk. A feladatok között volt jogi keresztrejtvény, szabálysértést tartalmazó humoros történet megírása és román jogi kifejezések magyar megfelelőjének megtalálása is. A foglalkozás remek csapatépítőnek bizonyult, és alkalmunk volt az előadások alatt szerzett tudást kamatoztatni. Ezt követően Bethlendi András jogász worshopján írtunk egy listát azokról a keretekről, amiket a román államnak biztosítania kellene ahhoz, hogy az erdélyi magyar kisebbség kényelmesen érezhesse magát Romániában, illetve identitását megőrizve tudjon élni és fejlődni. Szó esett a Musai-Muszáj mozgalomról is, amely eredményeket ért el a magyar kisebbség érvényesülésének érdekében, és a mozgalom kapcsán előkerült pár humoros történet is, amely mosolyt csalt arcunkra, és rávilágított azokra az aktuális problémákra, amelyekkel a magyar kisebbség küzd Erdélyben. 

Sajnos a workshop végéről lemaradtam, mivel a buszomat el kellett érnem, így gyorsan búcsút vettem mindenkitől és titokban azt kívántam, bárcsak ne ért volna véget olyan gyorsan ez a nap. Az utcára kilépve elindultam a megálló fele, a szemerkélő esőben sétálva pedig már a következő hónapi e-KP-szombaton járt az eszem, és megfogadtam, hogy mindenképp ott leszek! "

 Nagy Andrea,
Ady Endre Elméleti Líceum, Bukarest