Reading time: 2 minutes

Beszámoló: április 30-án “Csapatban könnyebb?!” címmel rendeztük meg Középiskolás Programunk budapesti szakmai napját az MCC Tas vezér utcai központjában.

Délelőtt Fülöp Ákos pszichológus, sportszakpszichológus, „Nem kell egyedül” című előadását hallgathatták meg a diákok. Az előadás során az együttműködési lehetőségek mögött álló és azt körbefogó elméleti keretrendszerről volt szó. Ezek után a gyakorlati útmutatót kaptak, melynek során olyan készségek és képességek elsajátítására nyílt lehetőség, amik sokat segíthetnek az együttműködés fontosságának megértésében.

A pizzaebédet követően, a délutáni kiscsoportos workshopok során ezúttal, mindenki számára megegyező programmal készült a Mindset pszichológus csapata, akik a Develent projekt keretében az együttműködés témát hozták. A Develent egy tehetséggondozással, -méréssel, és -fejlesztéssel foglalkozó pszichológusok által kidolgozott és működtetett projekt.

Számos olyan szituáció van, ahol nem egyedül, hanem csapatban kell dolgoznunk. Legyen az az iskolában, a sportban, a munkában, vagy egyszerűen csak a barátainkkal. Fontos, hogy megtanuljuk hogyan legyünk minél értékesebb tagjai egy csapatnak. A workshop célja volt, hogy csapatépítő, együttműködést serkentő gyakorlatok által fejlesszük a diákok kooperatív készségeket. Jól látható volt, hogy ez megvalósult végül minden csoportnál és bár fáradtan, de csupa hasznos tudással gyarapodva távoztak a KáPé-s diákjaink.