Reading time: 3 minutes

Háttérbeszélgetés Navracsics Tibor korábbi, és Várhelyi Olivér jelenlegi európai uniós biztossal

December 10-én az MCC Jogi Iskolájának Magánjogi Műhelye “Biztos, ami biztos” címmel szervezett szakmai háttérbeszélgetést a kollégium diákjai számára. Ezúttal Navracsics Tibor és Várhelyi Olivér korábbi és jelenlegi európai uniós biztos urakat láthattuk vendégül.

Az Európai Bizottság az Európai Uniós intézményrendszer egyik központi intézménye, szerepével, működésével kapcsolatban mégis sok bizonytalanság él a köztudatban és a jogászok körében is. A rendezvényt többek között éppen ezen bizonytalanságok eloszlatása végett szerveztük, kérve előadóinkat, hogy világítsák meg a hallgatóság számára, milyen a biztosi feladatkör és a bizottsági munka a valóságban.

Diákjaink a biztos urak egyedülálló tapasztalatai révén képet kaptak arról, milyen mértékben befolyásolja a bizottság összetétele a közös munkát, mi az ún. „soft law” jelentősége az uniós működés tekintetében, illetve az uniós tagság érési folyamatáról is szó esett.

A beszélgetés során szóba került az elmúlt egy év gazdasági-egészségügyi válsággal terhelt időszakának értékelése, a napi biztos munka nehézségei, a biztos urak által vitt portfóliók eredményei és egyes kihívásai is. A hallgatók továbbá világos képet kaptak a hazánk számára kulcsfontosságú európai uniós szakpolitikai területekről, külön is a jogállamisági rendelet-tervezet egyes részleteiről, illetve arról is, milyen jövő várhat az Európai Unióra és merre halad az integráció.

A beszélgetést Varga István professzor és Mernyei Ákos kutatótanár vezette, de szokás szerint lehetőség nyílt a hallgatóság számára is kérdésfeltevésre. Záró válaszaikban vendégeink több, az idegen nyelvek tanulására, a nemzetközi kapcsolatrendszer építésére, valamint a kulturális és szellemi gyarapodás módjaira vonatkozó személyes jótanáccsal is ellátták a diákságot.