Reading time: 4 minutes

Az MCC Vezetőképző Akadémiájának harmadik hétvégi alkalmán, április 17-én a Hunting Territory képviselői tartottak workshopot az érdeklődő diákoknak. A szombati nap során Görgényi István, Pollák Tibor és Rákóczi Balázs interaktív előadás révén nyújtottak betekintést a Hunting Territory keretrendszerébe. Mi sem példázza jobban a módszertan univerzalitását, mint az, hogy mind a technológiai infrastruktúrafejlesztésből, mind pedig az élsportolói csapatvezetésből ismertettek példákat, amikhez a résztvevők saját tapasztalataik mentén is tudtak kapcsolódni.

A hétvégi szeminárium központi gondolata a köré épült, hogy a szervezeten belüli egyéni tevékenységek és felelősségek átfedései egyben az együttműködés és a potenciális konfliktusok zónái is. A konfliktus lehetősége abból fakad, hogy az ember territoriális lény, vagyis szüksége van az önállóság érzésére, döntési szabadságra a tevékenységeiben. A célok, az információ áramlása, az erőforrások, a döntések, a munkafolyamatok és tudásmegosztás mind olyan területek, amelyeken megtapasztalható a territoriális emberi beállítódás. Tehát ezeken a területeken számíthatunk konfliktusra, ugyanakkor éppen itt van lehetőség együttműködésre is. Habár a Hunting Territory szerint a verseny és az együttműködés nem egymást kizáró jelenségek, a foglalkozás fókuszában az állt, miképp lehet kialakítani az utóbbit, tehát a kooperációt. Mindehhez valós példákon keresztül áttekintettük a csapatalakulás folyamatait, a konkurenciával való együttműködés mikéntjeit, a csapaton belüli motiválás lehetőségeit, valamint az együttműködést támogató légkör megteremtését.

Sydney olimpiai győzelem

Görgényi István, a Hunting Territory módszer megalkotója egy személyes történeten keresztül szemléltette a módszer gyakorlati hasznosíthatóságát, az abban rejlő potenciált. 2000-ben az ausztrál női vízilabdacsapat edzőjévé vált. Az olimpiát megelőző években a felkészülés során számos dilemmával szembesült, azonban a HT eszközeit felhasználva, a rá jellemző szociálpszichiátriai rendszerszemléletet is alkalmazva olimpiai bajnokká válhatott csapata.

Westel-Pannon toronyépítési dilemma

Egy kétezres évek elejéről vett példa szemléltette az együttműködés folyamatát, és az azzal járó nyereséget. Pollák Tibor esetismertetéséből megtudtuk, miként alakult át a Pannon GSM és a Westel infrastrukturális versengése egy sikeres együttműködéssé, amelynek következményeként nemcsak nagymértékű anyagi előnyöket tapasztaltak, hanem egyenesen világszínvonalú lefedettséget biztosító telekommunikációs rendszert építettek ki Magyarországon. Pollák Tibor történetében meghatározó volt a bizalom és bizalomépítés jelentősége, de példáján keresztül a kezdeményezőkészségről és proaktivitásról is első kézből tanulhattak a résztvevők.

Összességében a hétvége során a hallgatók személyes tapasztalataikat, valamint vezetői múltjuk és jelenük helyzeteit egyaránt bevonták a módszertan kapcsán történő közös gondolkodásba. Így saját magukhoz is közelebb érezték az átadott ismereteket, valamint ezzel lehetőségük nyílt beépíteni a megtanultakat a jelenleg folyó projektjeikbe is.

Varga Virág és Pető Dorina