Reading time: 3 minutes

„Magyarország mindig is átérezte a britek EU-val kapcsolatos aggodalmait” - mondta Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete az MCC hallgatóinak tartott március 17-i előadásában. Így a Brexit az EU-n belüli hasonló gondolkodású szövetséges elvesztését jelentette Magyarország számára, az EU szempontjából pedig tragikus veszteséget.

Az eseményt a Média Iskola és a Nemzetközi Kapcsolatok Iskola közös előadássorozatának, az „Ambassador Talks”-nak a keretein belül rendeztük meg.

Kumin kiemelte, jobb így, vagy sem, de a brit társadalom, beleértve az ellenzéket is, mára elfogadta az EU-ból történő kilépést. Az Egyesült Királyság számos területen megfigyelheti a Brexit jótékony hatásait. A kiválás lehetővé tette számára az EU-nál sokkal hatékonyabb oltási kampány bevezetését a Covid járvány megfékezése érdekében, a migrációs politikát ismét szuverén ellenőrzés alá vonta, az EU egyetemi hallgatók mobilitását elősegítő programját, az Erasmust, saját Turing elnevezésű programjára váltotta. Ez kevesebb költséggel jár, és nagyobb irányítási lehetőséget biztosít (mely diákok utazhatnak, mely egyetemekre) a britek számára.

Kumin megjegyezte, a sikeres oltási kampány a hatalmon lévő Konzervatív Párt javára vált a közvélemény-kutatások szerint, annak ellenére, hogy a válság a GDP történelmi jelentőségű – 9,9%-os esését eredményezte, ami az elmúlt 300 év legerősebb gazdasági visszaesését jelenti.

De számos Brexittel kapcsolatos probléma továbbra is fennáll, ez rövid távon várhatóan negatív gazdasági hatást fog eredményezni. A bilaterális kapcsolatok középpontjában a gazdasági együttműködés áll - a brit vállalatok több mint 50 000 embert foglalkoztatnak Magyarországon.

A nagykövet kiemelte, hogy az Egyesült Királyságban élő több mint 130 000 magyar kérte a letelepedés jogát. Ez is a Brexit következménye. Ebből láthatjuk, hogy hozzávetőlegesen hány magyar költözött az Egyesült Királyságba 2004 óta, miután Magyarország belépett az EU-ba. Kumin hozzátette, a közelgő magyarországi választásokra nézve a nagykövetség azon munkálkodik, hogy megkönnyítse a szavazás lehetőségét azon magyarok számára, akik élni akarnak szavazati jogukkal. Ennek részeként új konzuli irodákat nyitnak meg az ország különböző részein.