Reading time: 2 minutes

Az MCC Közjogi Műhely és Sulyok Márton műhelyvezető vendége volt 2021. május 11-én egy kétórás beszélgetésre az amerikai alkotmányértelmezés originalista irányvonalának egyik neves amerikai kutatója, az ohio-i University of Toledo oktatója, Lee J. Strang professzor, aki jelenleg az MCC Visiting Fellowship Programjának ösztöndíjasa.

A két szakember az ún. alkotmányos identitás fogalmával és tartalmával kapcsolatos vitákat ismertette egyrészről európai összefüggések között, másrészről pedig az amerikai alkotmányjog és alkotmányelmélet szemüvegén keresztül felvillantva olyan területeket, amelyek akár az államszervezet egyes szereplői, akár az alkotmányos alapjogok összefüggésében az alkotmányos identitás gondolatkörében felmerülhetnek. Az alkotmányos identitás amerikai irodalmában megjelenik egy olyan gondolat, amely szerint az nem mást fejez ki, mint az „alkotmány négy sarka között” megjelenő jogi kötelezettségvállalások és jogintézmények elegyét, illetve az ezekhez kapcsolódó olyan politikai rivalizálást, amely a nemzet múltjára is reflektál. E körben szó esett a szövetségi és az állami szint viszonyáról az amerikai gondolkodásban, utalva a jelenkor alkotmányos identitással kapcsolatos európai, az uniós szint és a tagállami szint között kialakult elméleti, jogi, politikai és közéleti vitáira is. Szó volt arról is, mit jelent az amerikai alkotmányos gondolkodásban az alkotmányos pillanat fogalma, miként és mennyiben tekinthető az ún. alkotmányos politika meghatározó szereplőjének az alkotmánybíráskodás funkcióját gyakorló Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága és hogyan hathatnak erre a szerepre a közelmúlt politikai vitái a Bíróság összetételének megváltoztatásáról.

Konkrét ügyek kapcsán felvillantak az amerikai alkotmányos identitás olyan lehetséges elemei, mint a fegyverviselés szabadsága vagy a vallásszabadság. Ennek kapcsán Strang professzor, hallgatói kérdésre, kitért arra is, vajon van-e különbség az amerikai alkotmányjogi gondolkodásban szabadság és szabadság között, már ami a ’liberty’ és ’freedom’ szavak alternatív használatát illeti.