Reading time: 2 minutes

Egy vezetőnek a saját maga által megfogalmazott és mások számára kötelező érvényűnek tartott szabályok szerint kell élnie – nyilatkozta Porkoláb Imre, az MCC Vezetőképző Akadémiájának igazgatója a Duna TV Katolikus Krónika című adásában, március 14-én. 
 
Nekünk katonáknak arról szól az eskünk, hogy akár életünk árán is megvédjük a hazát, ugyanakkor azt is magába foglalja, hogy szolgáljuk a többi embert és a környezetünket – mondta Porkoláb Imre. A kisebb csoportok – legyen az család vagy faluközösség – csak akkor lesznek képesek tartósan fennmaradni és bizalmat építeni, ha kialakítják a szolgálaló típusú vezetői szemléletmódot. Ez annyit tesz, hogy mindig egy nagyobb ügy szolgálatára kell törekedni, amelynek érdekében a saját, személyes értékeinket felhasználva segítsünk másoknak – hívta fel a figyelmet az igazgató.
 
A szolgáló vezető jellemzőit illetően elsők között az integritást említeném ki, vagyis egy vezetőnek a saját maga által megfogalmazott és mások számára kötelező érvényűnek tartott szabályok szerint kell élnie – nyilatkozta Porkoláb Imre. Véleményem szerint ez nagyon sok területen fontos, nemcsak a katonaságnál, de például a vállalatoknál is. Tehát, ha valakire vonatkoznak bizonyos szabályok, akkor azok valószínűleg a vezetőre is fognak vonatkozni, ezért az integritás ezen fajtája kiemelkedik a többi közül – hangsúlyozta az igazgató.
 
Porkoláb Imre szólt arról is, hogy ez a fajta tanítás a mai napig benne él az emberek szívében, csak rengeteget rohanunk, és viszonylag kevés időnk van arra, hogy leüljünk, egy nyugodt pillanatban elgondolkozzunk és a valódi értékekről beszélgessünk. Ezeket kell egy vezetőként megteremtenie.

A Vezetőképző Akadémia 2021 őszén kezdődő képzésének jelentkezési időszaka 2021. április 1-jén indul. A programról bővebben itt olvashat.