Reading time: 2 minutes

Manapság nemcsak a tengerentúlon, hanem Európa-szerte is egyre jobban terjednek a logikus gondolkodást nélkülöző álláspontok, amelyek a maguk dogmatikus módján hagynak figyelmen kívül más véleményeket, és – mellőzve az érvek összeütköztetését – nem hagynak teret a nyílt párbeszédnek. Erről szól a libanoni születésű kanadai professzor, Gad Saad könyve is, amelynek magyar nyelvű változatát a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Tas vezér utcai központjában mutatták be.

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója köszöntőjében elmondta: Gad Saad könyvében azt a provokatív tézist állítja fel, hogy az emberi agyat parazita vírusok támadták meg, amelyek megakadályozzák a kritikus gondolkodást. Itt elsősorban azokról az ideológiákról van szó, amelyek beférkőztek a felsőoktatásba, a kutatóintézetekbe, az egyetemekre, a tudományos életbe. Hozzátette: a szerző nagyon provokatívan vezeti le azt, hogyan is alakult át az elmúlt évtizedekben elsősorban az angolszász oktatási rendszer. 

Gad Saad az eseményen szólt magyarországi kapcsolódásairól. Elmondta, hogy egykori, magyar származású tanárai, Erdős Péter és Makai Mihály, valamint Neumann János matematikus nagy hatással voltak gondolkodására. A szerző hangsúlyozta, a könyv célja, hogy az emberi elmére hatással lévő parazita gondolatokat (a posztmodernitást, a kulturális relativizmust, a társadalmi konstruktivizmust, a radikális feminizmust) mind-mind megvitassuk, mert ezek a logikától való groteszk eltávolodást jelentik. Gad Saad szerint a viták és véleményütköztetések elutasítása a legalapvetőbb szabadságjogainkat sérti.

Gad Saad könyve az MCC Press gondozásában jelent meg.