Reading time: 3 minutes

Március 12-én “A látóhatáron túl – A hit és a vallás gyökerei” címmel rendezett budapesti regionális KP-szombatot az MCC Középiskolás Programja.

A szakmai nap célja az volt, hogy a diákok olyan témákkal is foglalkozzanak, amelyek túl vannak a szemmel látható világ elemein, ideértve nem csak a hit és vallás kérdését, de a filozófiát, a jövőt vagy akár éppen a saját belső világunkat.

Délelőtti vendégünk dr. Szalai András valláskutató volt, az Apológia Kutatóközpont igazgatója, a Pünkösdi Teológiai Főiskola oktatója. Előadásában bemutatta a vallások kialakulásának okait, szerepét az egyén és a társadalom életében, ill. szó esett a nagy világvallások főbb aspektusairól, a vallási párbeszéd és tolerancia jelentőségéről is.

A délelőtti szekció keretében a diákoknak tájékoztatót tartottunk a kárpátaljaiak számára szervezett adománygyűjtésről és arról, hogy ők milyen módon tudnak bekapcsolódni a segítségnyújtásba.

A pizzaebédet követően, a délután folyamán több párhuzamosan futó foglalkozás közül választhattak a résztvevők. „A látóhatáron túl” címhez hűen a diákok különböző, „a szemnek láthatatlan” témákat feldolgozó műhelyek közül választhattak a jövőkutatástól kezdve a filozófiáig.

A dr. Rab Árpád Szörény vezette „Jövőkutatás műhelyen” a diákok a jövő kihívásaira kereshettek kiscsoportokban konstruktív megoldásokat. Akik inkább a múlt eseményeiben akartak elmerülni, ők részt vehettek dr. Hahner Péter, az MCC-Rubicon Történettudományi Műhely vezetőjének előadásán a „Történeti források hitelessége” témában. A délelőtti témát folytatni kívánók dr. Szalai András vezetésével egy „Apologetika műhelyen” vehettek részt, ezt követte „A filozófia alapjai” c. műhely, melyen Dinnyei Béla segített a diákoknak megismerkedni a filozófia alapvető gondolkodásmódjával és eszközrendszerével. Emellett pedig lehetőség volt egy 3 órás, intenzív „Önismereti workshop” keretében Hoffmanné Toldi Ildikó segítségével feltérképezni mindenkinek jobban a saját belső világát és működését.

A program a budapesti régiós KP-szombatok rövid történelmében rekordidő alatt telt be és 61 diákkal az eddigi legnagyobb létszámot tudhatja magáénak.