Hallgatóink észtországi tréninghete

 

Step Out - Step Up - így hangzik annak az Észtországban megrendezett Erasmus + tréninghétnek a neve, amelynek keretében MCC-s diákokként 15 ország között képviselhettük Magyarországot. A találkozó legfőbb célja az volt, hogy tapasztalatot szerezzünk és betekintést nyerjünk a kültéri, valamint a nem formális oktatás működésébe, elsajátítsuk a projektmenedzsment alapjait és megismerjük az Európai Unió pályázati rendszereit a jövőbeni nemzetközi együttműködések kialakítása érdekében. Egy négynapos túra tapasztalatain át, valamint különböző csapatépítő és csoportdinamikát vizsgáló, csapatmunkán alapuló feladatok megoldásán keresztül tanultunk a természetről, a vezetői módszerek típusairól, alkalmazásukról és a különböző kultúrákról. Biztosak vagyunk benne, hogy az út során elsajátított új ismereteket a jövőben kamatoztatni tudjuk majd, illetve a megszerzett nemzetközi kapcsolati tőke is hasznunkra válik.

 

Deli Janka – Molnár Borsika Lotti

 




"Az elitet fel kell készíteni feladatai elvégzésére”

 

Maróth Miklós volt az idei Diplomaosztó díszvendége

Álláslehetőség

 

Utazás-, és oktatásszervező koordinátort keresünk

Az MCC ismét Kiválóan Akkreditált Tehetségpont lett

 

A háromévente szükséges akkreditációs folyamat ezúttal is sikerrel és elismeréssel zárult.