Az államtitkár úr Az új Polgári Törvénykönyv, változások és lehetőségek című konferencia meghívottja volt.

 

A napokban kihirdetett, 2014. március 15-én hatályba lépő magánjogi kódex újdonságait sorolva a kormánypárti politikus megemlítette a szülőtartást, a sérelemdíjat, a közszereplők bírálhatóságának kiszélesedését.

Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) a szabadságjogok kiterjesztését, a felelős állampolgári magatartást, a privát autonómiát, az önrendelkezést erősíti - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára Budapesten, a Mathias Corvinus Collegiumban tartott szerdai konferencián.

Az államtitkár kiemelte a jogegység fontosságát is, és arra célozva, hogy e téren még van tennivaló, megjegyezte: a felszámolás felé sodródó cégek furcsa módon kelet-magyarországi, dél-dunántúli megyékbe vándorolnak.

A kereszténydemokrata politikus szerint sajnálatos lenne, hogyha az élettársi kapcsolatokat szabályozó három-négy vitássá tett paragrafus határozná meg a közvéleménynek az új kódexről alkotott véleményét.

Schiffer András LMP-s képviselő előadásában az új Ptk. megalkotása során elszalasztott lehetőségeket sorolta. Többek között azt, hogy nem folytatódott az emberi méltóság és emberi jogok kiterjesztésének folyamata, nem reagált a jogalkotó a közpénzeket fenyegető káros jelenségekre, a globalizációra és az ökológiai válságra.

Az ellenzéki politikus szerint veszélyben van a közpénzek átláthatósága, miután "összetörték az üvegzsebet", és az üzleti titok mögé bújhatnak a köztulajdonban lévő cégek.

Schiffer András szerint hatékony polgári jogi lépéseket kellene tenni a lánctartozások visszaszorítása és a fogyasztóvédelem terén. Az átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű offshore cégektől pedig meg kellene tisztítani az országot, a nagy szennyezőknek pedig fokozottabban kellene viselniük a felelősséget tevékenységük káros következményeiért - mondta.

Rétvári Bence a felvetett kérdésekkel kapcsolatban kifejtette: az üvegzsebszabályok sarkalatos, kétharmados törvényben lesznek szabályozva, az offshore cégeket pedig az alaptörvény tiltja el a közpénzektől.

 

Forrás: MTI

Fotók: Orbán Attila

 


 

 




"Az elitet fel kell készíteni feladatai elvégzésére”

 

Maróth Miklós volt az idei Diplomaosztó díszvendége

Álláslehetőség

 

Utazás-, és oktatásszervező koordinátort keresünk

Az MCC ismét Kiválóan Akkreditált Tehetségpont lett

 

A háromévente szükséges akkreditációs folyamat ezúttal is sikerrel és elismeréssel zárult.