2012-03-30

 

Ezúttal Vizkelety András irodalomtörténészt kérdezték a diákok.

 

Vizkelety András (Tata, 1931. augusztus 26.) Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténész, filológus, középkorkutató, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia  rendes tagja, a középkori német és latin nyelvű kéziratok neves kutatója. Tanulmányait 1950-ben a Piarista Teológiai Főiskolán kezdte, majd 1953-ban az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar-német szakára felvételizett. Tanári diplomájának megszerzése után a középkori kéziratok referenseként az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa lett. 1971-től kezdett el középkori és kora újkori irodalomtörténetet oktatni az ELTE német tanszékén. 1984-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1993-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Germanisztikai Intézetének alapítója és első vezetője lett. 2003-ban mint professor emeritus vonult nyugdíjba.

 

A tanár urat piarista múltjáról, a kommunista rezsimről, az egyházi iskolák sorsáról és a vallásosságról kérdezte az Oral History riportere.

 

Az interjú a projekt blogján olvasható.

 




"Az elitet fel kell készíteni feladatai elvégzésére”

 

Maróth Miklós volt az idei Diplomaosztó díszvendége

Álláslehetőség

 

Utazás-, és oktatásszervező koordinátort keresünk

Az MCC ismét Kiválóan Akkreditált Tehetségpont lett

 

A háromévente szükséges akkreditációs folyamat ezúttal is sikerrel és elismeréssel zárult.