Kurzus Abigail Levrauval

 

A vállalatirányítás elméleti hátterébe és gyakorlati megvalósulásának menetébe Dr. Abigail Levrau avatta be a csoportot, aki a Vlerick Leuven Gent Management School oktatója és a Guberna Intézet munkatársa. Belga csokoládéval ajándékozott meg minket a pénteki bevezető órán, ahol megtudtuk, hogy a vállalatirányítás (corporate governance) koncepciója már 1602-ben megjelent a gyakorlatban. A téma iránt rohamosan megnőtt az érdeklődés az 1980-as évektől kezdődően a vállalatok átalakuló tulajdonosi szerkezete, az intézményi befektetők nemzetközi térnyerése és a válságok fényében.

 

A vállalatirányítás fő kihívása, hogy a vezetési-intézkedési feladatok és a stratégiai irányok kijelölése mellett a kontroll funkciót is el kell látnia a vezetőknek.  A gyakorlatban olyan struktúrákat és folyamatokat kell kialakítani, melyek a hatékony és objektív döntéshozatalt teszik lehetővé.  A vállalatirányítási tripod három szereplői - a részvényesek, az igazgatók, valamint a menedzsment - különböző döntésekért felelnek; eközben elengedhetetlen közöttük a folyamatos kommunikáció.

 

A valós életben azonban nem könnyű reagálni a korábban kialakított „szabályrendszernek” megfelelően, miközben a környezet és belső erőviszonyok is változnak.  Először a külföldi piacra lépés előtt álló kisvállalatban újra kellett értelmezni az eset szereplőinek feladatkörét, amely a szervezet organikus növekedésének szükséges velejárója.

 

Továbbá csapatokra osztva dolgoztuk fel a három érdekelt csoport helyzetét a Deutsche Börse terjeszkedési kísérlete kapcsán. A cég régóta szolgáló vezetői az újonnan csatlakozott angolszász intézményi befektetőkkel kerültek összetűzésbe.  A konfliktus forrása a kommunikáció hiánya volt, hiszen a különböző vállalatirányítási modellekhez szokott szereplőknek eltérő elvárásaik voltak. A heves vita során mi is tapasztaltuk, hogy az ellentétes érdekek miatt óriási kihívást jelenthet egy-egy döntés meghozatala.  A fő tanulság, hogy a változások közepette a vállalatirányítás résztvevőinek együttműködése és a közös irányvonal kijelölése elengedhetetlen ahhoz, hogy a vállalat sikeresen működjön és értéket teremtsen részvényesei és érintettjei részére egyaránt.

 

Gézárt Anna

 


 




"Az elitet fel kell készíteni feladatai elvégzésére”

 

Maróth Miklós volt az idei Diplomaosztó díszvendége

Álláslehetőség

 

Utazás-, és oktatásszervező koordinátort keresünk

Az MCC ismét Kiválóan Akkreditált Tehetségpont lett

 

A háromévente szükséges akkreditációs folyamat ezúttal is sikerrel és elismeréssel zárult.